Új esélyt kaptak a gyármentő programról lecsúszó cégek
Fotó: Shutterstock

Új esélyt kaptak a gyármentő programról lecsúszó cégek

Lehetővé teszi a kormány a pályázat benyújtását azon vállalatok számára, amelyeknek félbeszakadt a jelentkezése az energiahatékonyságot növelő beruházások támogatására szolgáló gyármentő programban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.


A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háborúra adott szankciós válaszok miatt egyre nagyobb problémát jelent az energiaárak kifizetése a cégeknek, amit az is mutat, hogy a programra szerda reggel 7 óra 30 perckor nyílt meg a jelentkezés, de azt mindössze 20 perc után le is kellett zárni. Tájékoztatása szerint 168 vállalat összesen 200 milliárd forint támogatási igényt jelentett be mintegy 500 milliárd forintnyi beruházáshoz. További 214 társaság szintén megkezdte a regisztrációt, de azt nem tudta befejezni.

Azonban számunkra mindenki, minden Magyarországon működő vállalat, minden magyarországi munkahely fontos - mondta, hozzátéve, hogy ezért ez a 214 cég is megkapja a lehetőséget pályázata benyújtására az energiahatékonysági beruházásához. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően a legtöbb jelentkezés az élelmiszer- és fémiparból érkezett, illetve a járműgyártásból és a vegyiparból.

Most négy hónap áll rendelkezésére a vállalatoknak, hogy a konkrét beruházásukat bemutatva a konkrét támogatási igényüket benyújtsák

- közölte.

A kormány által első körben 150 milliárd forint értékben meghirdetett programban elősegítik a sikerrel pályázó nagyvállalatok energiahatékonysági fejlesztéseit, Budapesten 30 százalékos, vidéken 45 százalékos támogatásintenzitással. Azok a cégek pályázhattak, amelyek minimum 200 millió forintos fejlesztéssel bővítik energiaellátási kapacitásukat, például napelemeket telepítenek vagy más módon növelik az energiahatékonyságukat, s ezáltal csökkentik az energiaköltségeiket.


Ne hagyd ki!