Rekordidő alatt kapkodták szét a gyármentő program keretét
Fotó: Shutterstock

Rekordidő alatt csaptak le a gyármentő program 150 milliárdjára

Reggel fél nyolckor indult a regisztráció a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) honlapján, ahol nem sokkal később már kiírták, hogy felfüggesztik a folyamatot, mert kimerült a keret.


A regisztrációt a beérkezett regisztrációs űrlapok jelentős száma és forrásigénye miatt függesztették fel, olvasható a szervezet weboldalán. A regisztráció szerda reggel 7:30-kor indult, de az Index szerint 7:48-kor le is zárták, vagyis 18 perc alatt elfogyott a program 150 milliárdos kerete. A lap szerint ugyanakkor nem kizárt, hogy a program számára további forrásokat szabadítanak fel.

Szijjártó Péter miniszter október 22-én jelentette be, hogy a programban elő fogják segíteni a sikerrel pályázó cégek energiahatékonysági fejlesztéseit, Budapesten 30 százalékos, vidéken 45 százalékos támogatásintenzitással.

Azok a vállalatok pályázhatnak, amelyek minimum 200 millió forintos fejlesztés keretében bővítik energiaellátási kapacitásukat, például napelemeket telepítenek vagy bármely más módon növelik az energiahatékonyságukat, s ezáltal csökkentik az energiaköltségeiket.A legmagasabb támogatási összeg hatmilliárd forint, a program összértéke az első körben 150 milliárd forint.A programot a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó beruházásösztönzési ügynökség koordinálja, amely a koronavírus-járvány hatásainak csillapítása érdekében meghirdetett, sikeresnek bizonyult támogatási programot is végrehajtotta.


Ne hagyd ki!