Világsztár építészirodák versengenek a Nyugati felújításáért

Minden verseny rangját a mezőny adja. De a legjobbak csak a legkomolyabb versenyeken indulnak el. A Nyugati-tervpályázat ilyen verseny lett: Budapesten most igazi világsztárok terveznek, írja közösségi oldalán a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.


Így alakul át a Nyugati

Fürjes Balázs szerint a következő években a Nyugati pályaudvar és környezete teljesen megújul. A föld alatt vasúti mélyállomás épül, amely a felszínen megmaradó vágányokkal együtt sokkal több utast és vonatot tud majd fogadni, gyorsabban és kényelmesebben. Új közösségi tér lesz a műemléki Eiffel-csarnok és a Nyugati tér is átalakul: bezöldül és megszűnik a "szocialista tájseb, a térbe belerondító autópálya", a Nyugati-felüljáró -tudatta. A belváros szívében - a vágányok és az állomás föld alá helyezésével - 23,5 hektár, vagyis közel két városmajornyi terület szabadul fel használatra. A helyén új városrész születik középületekkel, minőségi közterületekkel, vadonatúj közparkkal, zöldfolyosóval a Nagykörúttól egészen a Városligetig - ismertette Fürjes Balázs. A politikus emlékeztetett: októberben indult a kétfordulós, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázat, és a hatalmas érdeklődés minden várakozásukat felülmúlta. A második fordulóba 12 induló jutott be.

A mezőny

Benthem Crouwel Architects (Hollandia)

A holland irodához köthető a Rotterdam Centraal pályaudvar, ahol naponta 170 ezer utas fordul meg. Nemcsak a vasúti forgalmat szolgálja ki, fontos helyi közlekedési csomópont is! Valamint a Hágai pályaudvar, ahol különleges megoldással az első emeletén vezették át a villamost. Nemrég Brnoban nyertek nemzetközi tervpályázaton, ők tervezik a cseh nagyváros új főpályaudvarát.

Grimshaw Architects (Nagy-Britannia)

A brit Grimshawnak köszönhetően újult meg a London Bridge pályaudvar, amely évente 90 millió utast szolgál ki. Külön érdekesség, ahogyan a régi árkádsort beillesztették az új épületbe. Az iroda munkáját dicséri Melbourne, New York, Los Angeles, Amszterdam, Doha számos új állomása, és tervezőként dolgoznak a rövidesen megnyíló londoni Crossrail állomásain is.

Zaha Hadid Architects (Nagy-Britannia) + Finta és Társai Építészstúdió (Magyarország) + Buro Happold (Nagy-Britannia)+ Abud Mérnökiroda (Magyarország) + Land Italia (Olaszország)

A magyar tagok, a Finta József nevével fémjelzett építészcsapattal már több évtizede aktív tervezői Budapestnek, nekik köszönhető a WestEnd City Center, nemrég a Hungexpo, Budapest új konferenciaközpontjának megújításán dolgoztunk együtt! De ők a magyar társépítészei az épülő Mol-toronynak is.

A nemzetközi irodák már több komoly közlekedési csomópontot terveztek. A világhírű Zaha Hadid iroda keze alól került ki a balti államokat összekötő Rail Baltica több nagy vasútállomása, a prágai Masaryk pályaudvar fejlesztése és számos nagy, nemzetközi repülőtér is.

A Buro Happold a világ egyik vezető mérnökcége: az új budapesti Galvani híd és a Közlekedési Múzeum tervezésén is dolgozik.

Sweco Architects (Svédország) + Gateways (Hollandia)

A svéd Sweco munkája Malmö központi pályaudvarának bővítése, az ide épített új vasúti alagút révén naponta 46 ezer ember használja ezt az állomást. Az alagúthoz új felvételi épület is készült, és az egész környék átépült. A holland Gateways pedig az amszterdami észak–déli metróvonal mentén tervezett lakó- és irodaépületet, működött közre az új állomások kiépítésében.

AREP Group Architectes (Franciaország)

Az AREP Arhitects tervei alapján újult meg számos nagy francia vasútállomás: a 19. századi párizsi Gare de Lyon, amely napi 670 ezer utast szolgál ki. Hatalmas embertömeg, komoly történelmi múlt. Megújult a műemléképület, ahová új funkciók is költöztek. A munka végére egy többszintes, teljesen akadálymentes, kényelmes vasútállomás jött létre. Az üvegtetőnek köszönhetően pedig a napfény is eljut a felső peronokra. Számos francia, olasz, kínai pályaudvar is a munkájukat dicséri.

Ove Arup & Partners International (Nagy-Britannia)

A bit iroda eddig 16 ezer tervezővel és szakértővel dolgozott együtt nagy vasúti pályaudvarok megújításán és ikonikus épületek tervezésén. Szakértelmükről és kreativitásukról elég csak annyit mondani, hogy nekik köszönhető az Operaház felépítése Sydneyben, és a londoni St. Pancras állomás megújítása is.

Plant - Atelier Peterkis (Magyarország)+ Hawkins Brown Architects (Nagy-Britannia)

A két iroda a műemlékvédelem és a kötöttpályás közlekedés szakértelmének fúziója. A Kis Péter nevével fémjelzett magyar Plant iroda itthon számos építészeti munkáról ismert. Míg a brit Hawkins Brown több vasúti állomást tervezett, például a Crossrail új állomását Londonban, a Tottenham Court Roadnál.

Albert Wimmer (Ausztria)

Az osztrák Albert Wimmer egyik legjelentősebb munkája az új bécsi, átmenő főpályaudvar, amely naponta 145 ezer utast fogad. A különleges tetőszerkezetnek köszönhetően több emelet mélyre is behatol a természetes fény. Egy összetett fejlesztés: bevásárlóközpont és parkolóház is kapcsolódik hozzá. Az iroda a pályaudvar környezetét is rendezte, barnamezős területen jelentős ingatlanfejlesztést valósított meg.

KKAA Kengo Kuma & Associates (Japán) + M-Teampannon (Magyarország)

A magyar M-Teampannonnak köszönhető több hazai egyetem, oktatási és lakóépület tervezése. A XII. kerületben MOM Park lakóépületegyüttes és a MOM kulturális központ. És olyan jelentős kulturális fejlesztésekben is részt vesz más külföldi irodák partnereként, mint a rövidesen megnyíló Magyar Zene Háza és a Közlekedési Múzeum új budapesti főépületének tervezése.

A japán Kengo Kumának a műemléki épületek felújításában és a kötöttpályás közlekedésfejlesztésben van komoly tapasztalata. Ők tervezték a naponta több millió utast kiszolgáló tokiói Takenawa Gateway állomást, de Párizs egyik ikonikus új állomásán is dolgoznak.

John McAslan + Partners (Nagy-Britannia)

A brit iroda legjelentősebb munkája a King's Cross pályaudvar Londonban, ahol naponta 150 ezer utas fordul meg, a történelmi csarnok és a köztér integrációja a Nyugati számára is jó példa lehet. Az állomás különlegessége az egyedi tető, amely a metrót és a vasútállomást köti össze. Sydney új főpályaudvarán is dolgoznak, mely szintén a régi és az integráns egységét alkotja.

Foster + Partners (Nagy-Britannia)

A brit iroda tervezte sok más híres munkája mellett a szaúdi Haramain nagysebességű vasút nemrég megépült új állomásait, London ikonikus gyaloghídját, a Millennium hidat és az Apple ikonikus márkaboltjait világszerte. Magyar partnerükkel közösen pedig Budapesten a Mol új irodaházát is.

Cruz y Ortiz Arquitectos (Spanyolország) + Szántó és Mikó (Magyarország)

A Cruz y Ortiz spanyol irodának köszönhető a svájci SBB Bázel állomás bővítése és megújítása. Mindezt úgy végezték el, hogy közben végig zavartalanul működött a vasútforgalom. Számos nagysebességű vasúti pályaudvar tervezésén is dolgoztak, ezek közül a legismertebb Spanyolországban, a Sevilla Santa Justa.

A pályázatok beadási határideje: 2022. március 1.

A bejegyzés a pályázók korábbi munkáinak fotóival


The Conversation

Friss

A Baleár-tenger partján fekvő spanyol város, Valencia épületei és autói naplementében
Fotó: Shutterstock

A pokolba kívánják az amerikai bankokat a spanyol lakástulajdonosok

A pandémia alatt elképesztő mértékben nőtt az otthonukból kilakoltatott polgárok száma Spanyolországban. Az utcára került emberek az amerikai befektetőket okolják, akik több ezer ingatlant birtokolnak és kíméletlenül kitesznek mindenkit, aki nem fizet. Odáig fajultak a dolgok, hogy háborút indítottak a "karvalytőkések" ellen.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Egy férfi a laptopját nyomkodja, ami ERROR hibaüzenetet jelenít meg egy piros háttéren, szemben a férfivel egy nő könyvet olvas
Fotó: Shutterstock

Hibázott a Microsoft, a Windows összes verziója veszélybe kerülhet

Biztonsági szakértők egy olyan fenyegetést fedeztek fel a Windows Installer programjában, amely a legrosszabb esetben felhasználók milliárdjait károsíthatja meg-írja a Gizmodo a Bleeping Computerre hivatkozva.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A Personio HR-szoftvercég logója egy telefonon, amit egy ember tart a kezében, a háttérben a Personio weboldala látható
Fotó: Shutterstock

6 év alatt 200 dollárból 6 milliárd. Mi a titka Európa slágerstartupjának?

A Personio szoftvervállalatnak alig hat évre volt szüksége ahhoz, hogy piaci értéke meghaladja a 6,3 milliárd dollárt, és Európa egyik legértékesebb startupjává váljon. Hanno Renner vezérigazgató a CNBC-nek elmondta, hogy mi a sikerük titka, és arról is beszélt, hogy milyen nehézségeket kellett leküzdeniük.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!