A fiatal vállalkozóké a jövő

Elindult a jelentkezés a Design Terminal régiós vállalkozásfejlesztési programjába.


Pár éve indult útjára a Design Terminal a V4 Startup Force elnevezésű programja, amely úttörő kezdeményezésként egyfajta ösztöndíjként működik a régió startupjainak. A program célja, hogy lehetőséget adjon a magyar, a cseh, a lengyel és a szlovák vállalkozóknak, hogy bizonyíthassák, ők a legjobbak.

A mostani szemeszter azért különösen fontos, mert a Visegrádi Négyek 30 évvel ezelőtt indították el (újra) szorosabb együttműködésüket. Az évfordulóra újdonságokkal is készülnek a szervezők.

A Design Terminal idei partnerei, akik segítenek a megvalósításban:

  • a cseh DEX-IC
  • a lengyel ReaktorX Warsaw
  • a szlovák CAMPUS

Az ösztöndíjprogram a Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF) támogatásával valósul meg azzal a céllal, hogy a V4 vállalkozásai helyben lendítsék előre a régió gazdaságát.

Újdonság a hagyományok mellett

Idén egy kisebb formabontó lehetőséggel is szeretnének kedveskedni a résztvevőknek a szervezők, ugyanis egy ötnapos kiválasztási tábor is része lesz a programnak. A jelentkezők közül minden országból kiválasztanak 5-5 startupot, amelyek részt vehetnek ezen a Bootcamp-en. Ebben az 5 napban a szerencsés vállalatok rengeteg professzionális tudással és széleskörű kapcsolati hálóval lesznek gazdagabbak a workshopoknak és közösségi eseményeknek köszönhetően, így azok is sikeresen térhetnek haza, akik nem kerülnek be a végső válogatásba.

V4-es nagy négyes

Minden országból 1-1 cég fog bejutni a döntő fordulóba. A 17 napos online eseményen ez a négy résztvevő virtuálisan fogja bejárni a visegrádi régiót, pontosabban Budapestet, Pozsonyt, Varsót és Prágát. Az online megvalósításnak köszönhetően remek lehetőségük nyílik arra, hogy a régió meghatározó szereplőivel, befektetőivel megismerkedhessenek. Mindezek mellett az alábbi programokban vehetnek részt a szerencsés vállalatok:

  • előadások
  • workshopok
  • közösségépítő alkalmak
  • nemzetközi mentorok segítségével saját termékük fejlesztése
  • inspiráló előadókkal, a régió sikeres startupjaival, helyi akcelerátorokkal és potenciális ügyfelekkel való találkozás

A programra április 5-ig lehet jelentkezni, ITT.

IDE kattintva megnézhetitek a program promóvideóját.

ITT pedig egy korábbi részvevő mesél a tapasztalatairól.


Ne hagyd ki!