Fő a kávé
Fotó: Shutterstock

Pályázat alkoholmentes vidéki vendéglátóhelyeknek, kávézóknak

Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat hétfőtől egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).


A kormány által indított programban igényelhető, üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök vagy készletek beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, illetve nagyobb beruházásokhoz használhatják fel.

Az október 9-éig tartó pályázat a negyedik eleme a Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése című programnak. A 13 milliárd forint értékű fejlesztési pályázat célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt.

A korábbi szakaszokban az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek, cukrászdák, zenés-táncos szórakozóhelyek és alkalmi vendéglátó üzletek hívhattak le támogatást, a továbbiakban pedig a büfék, az italüzletek és a bárok adhatják majd be igényeiket.

A jelentkezést minimális adminisztráció mellett az NTAK rendszeréből indíthatják a pályázók, amiben az ügyfélszolgálat is segíti őket.

A programmal kapcsolatban további információk és a részletes pályázati kiírás elérhető a kisfaludyprogram.hu online oldalon.

Az ügyfélszolgálatot a +36 1 550-1855-ös telefonszámon hívhatják az érdeklődők, illetve elérhetik a turisztika@1818.hu e-mail címen keresztül is - közölte az MTÜ.


Ne hagyd ki!