2024-ben nem indult Európa legjobb karácsonyi vásárainak versenyén az Advent Bazilika, ám így is példátlan elismerésben részesült: „Minden idők legjobb európai karácsonyi vásárának” választották. Soha korábban egyetlen európai karácsonyi vásár sem érdemelte még ki ezt a rangos elismerést, amelyet most először és egyedüliként a budapesti Szent István Bazilika előtt rendezett eseménynek ítéltek.
Az Advent Bazilika 2023-ban egyszer már bravúrral elért sikert hozott a magyaroknak azzal, hogy negyedszerre is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották a European Best Destination online szavazásán. Akkor minden idők legtöbb szavazatával többek között London, Bécs, Brüsszel és Prága rendezvényeit előzte meg a versenyen.
Az eredmény példa nélküli volt az európai karácsonyi vásárok történetében: soha korábban egyetlen ünnepi rendezvénynek sem sikerült négyszer elhódítani a rangos elismerést, amit az Advent Bazilika ráadásul a 2019-es első helyezés után 2021-óta zsinórban harmadszor, folyamatosan kiérdemelt.
2024-ben az Advent Bazilika nem indult a karácsonyi vásárok versenyében, de a 2023-as történelmi siker után egy évvel az amerikai Forbes online felületén bejelentették, hogy az Európa legszebb karácsonyi vásárai között zajló 15 éves versenyt szervező European Best Destination utazási portál szakemberei a legrangosabb díjjal ismerik el az Advent Bazilikát, ezzel végérvényesen az európai mezőny fölé helyezve a magyar rendezvényt.
Minden idők legjobb európai karácsonyi vására megújult térelrendezéssel és számos újdonsággal várja a látogatókat: idén új karácsonyfa érkezett a vásárba és grandiózus karácsonyi ékszerként pompázó fényháló díszíti a teret. A majd 12 méter magas, gyönyörűen díszített fenyő csúcsdíszéből induló fényháló a csillagos égboltot szimbolizálja. A karácsonyfa előtti területen hetente több alkalommal élő zenei produkcióik csendülnek fel, és itt kap helyet az a Mikulás szék, amelyet az előadások szünetében bárki kipróbálhat és fotót is készíthet.
látogatók minden nap 17:30-tól fél óránként gyönyörködhetnek az Advent Bazilika egyik leglenyűgözőbb programelemében, a Bazilika homlokzatára vetített fényfestésben. A 3D vetítések szüneteiben a vállalkozó kedvűek a rendezvény szelfipontjáról egyedi mintát is varázsolhatnak az épület homlokzatára – hogy aztán fotót készítsenek és a szelfi automata 48 nyelvű karácsonyi üzeneteivel kiegészítve posztolják azt.
A Szent István téren a Bazilika előtt foglalja el méltó helyét a csodálatos betlehemi jászol, valamint itt díszíti a teret az a monumentális adventi koszorú is, amelynek gyertyái vasárnaponként az adventi időszak meghitt momentumaiként gyúlnak majd fel.
Az Advent Bazilika területén idén is válogatott hazai kiállítók kapnak helyet, amelyek között kézműves és gasztronómiai árusok egyaránt megtalálhatók. A korábbi évekhez hasonlóan a szervezők idén is gondoskodtak róla, hogy minden pénztárcának megfelelő étel- és ital kínálat várja a látogatókat. Kivétel nélkül minden nagykonyhánál elérhető naponta egy étel, abból a hétből, amelyet 1600 forintos fix áron vásárolhatnak meg a látogatók. Emellett pedig a vásár tematikus gasztro hétvégéin közel 50 olyan ételből is lehet választani, amelyek maximalizált, 2500 forintos fogyasztói áron érhetők el.