Itt a 6-pontos program, így pörgetné fel a kormány a gazdaságot
Fotó:123RF

Itt a 6-pontos program, így pörgetné fel a kormány a gazdaságot


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs ülését követően számolt be a tervezett intézkedésekről. Ezeket foglaljuk össze.



  1. Az eddigi 5-höz képest újabb 2 megyében (Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok megye) biztosít a kormány vissza nem térítendő készpénztámogatást 5 millió eurós alsó beruházási határtól egyedi kormánydöntések alapján.
  2. A kutatás-fejlesztést szolgáló beruházásoknál csökkentették azt az összeghatárt, amelytől kezdve az állam hozzáadhat készpénztámogatást a projekthez: az eddigi a 3 millió euró helyett most már 1 millió eurós beruházástól lehet pénzt igényelni. A munkahelyteremtési elvárást is ugyanilyen arányban vették lejjebb, 30 fő helyett most már 10 fő is elég.
  3. Az exportáló magyar vállalatok támogatása érdekében módosítják az Eximbankról szóló jogszabályt. Bevezetnek egy olyan olyan exporthitelt, amelyet eddig csak néhány hasonló feladatokat ellátó európai bank nyújtott, ez egy rugalmas, erős pénzügyi garanciákat nyújtó konstrukció lesz. ( A részletek egyelőre nem ismerjük)
  4. Módosították távmunka szabályozását úgy, hogy könnyebb legyen otthonról dolgozni, a bürokratikus akadályok elhárultak, csökkentek a munkáltatói kötelezettségek.
  5. Eddig a külföldön szakképesítést szerzett munkavállalók itthon csak magyarul tehették volna le az OKJ-s vizsgájukat. Mostantól az, akinek nem magyar az anyanyelve, leteheti a vizsgát tolmáccsal, így új, szakképzett munkaerőt nyerünk külföldről.
  6. 17 állami infrastrukturális beruházás végrehajtásáról vagy felgyorsításáról született döntés. Gödön, Iváncsán, Debrecenben, Komáromban elektromos autók gyártáshoz kapcsolódó fejlesztések indulnak, fejlesztik a kaposvári ipari parkot és Szikszó infrastruktúráját. Kazincbarcikán legnagyobb vegyipari vállalat igényeihez légiközlekedési fejlesztések kezdődnek, ahogyan Győrben is, Budapesten pedig a Bosch igényeihez alkalmazkodva fejlesztenek. Zalaegerszegen tervezik a régió egyik legnagyobb intermodális csomópontjának megépítését, a Tatabánya-Tata-Oroszlány ipari parki háromszög fejlesztésre kerül. Beruházások indulnak Jászfényszaru, Eger, Litér körzetében, Bükk és Jánossomorja pedig új utakat kap.

Parragh László a vállalkozókat segítő hitelekről

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Növekedési Hitelprogram kifutását ellensúlyozó öt új Széchenyi-kártya programot ismertette a tájékoztatón. A Széchenyi Kártya GO! hitelkonstrukciói 2021. július 1-jétől elérhetők országszerte a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO!

Szabad felhasználású 2 éves futamidejű folyószámlahitel.1 millió forinttól akár 100 millió forint összegben.Fix 0,1% kamat/év.

Széchenyi Likviditási Hitel GO!

Maximum 3 éves futamidejű, szabad felhasználású forgóeszközhitel (számla nélküli finanszírozással), a vállalkozások működéséhez kapcsolódó kiadások fedezésére (pl. mindennemű forgóeszköz beszerzésre, egyéb igénybe vett szolgáltatások finanszírozására, fennálló hiteltartozás kiváltására).1 millió forinttól akár 250 millió forint összegben. Fix 0,2% kamat/év.A tőke törlesztését a vállalkozásoknak elegendő a türelmi időt követően megkezdeni (amely akár 9 hónap is lehet).

Széchenyi Beruházási Hitel GO!

Maximum 10 éves futamidejű beruházási hitel. Segít a normál üzletmenet visszaállításában, a működés újraindításában és a jövőbeli növekedés lehetőségeinek biztosításában.1 milliótól akár 1 milliárd forint összegben.Fix 0,5% kamat/év. A tőke törlesztését elegendő a türelmi időt követően megkezdeni (amely akár 24 hónap is lehet).

Széchenyi Turisztika Kártya GO!

Szabad felhasználású, akár 3 éves futamidejű, kifejezetten a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére kialakított folyószámlahitel.1 millió forinttól akár 250 millió forint összegben.Fix 0% kamat/év.0 forint bírálati díj és 0 forint kezelési költség megfizetése mellett.

Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO!

Maximum 10 éves futamidejű, meghatározott agrár hitelcélok finanszírozására számára felhasználható beruházási hitel. Segít az üzletmenet zökkenőmentes folytatásában, visszaállításában és a jövőbeli növekedés lehetőségeinek biztosításában.1 milliótól 1 milliárd forint összegben.Fix 0,5% kamat/év.A tőke törlesztését elegendő a türelmi időt követően megkezdeni (amely akár 24 hónap is lehet).

Nézd meg a videót!


Ne hagyd ki!