Színes kkonténerek egymásra halmozva

Elektromos teherautóflottával, alternatív üzemanyagok használatával, valamint a vasúti és a közúti szállítás kombinálásával venné fel a harcot a szén-dioxid-kibocsátással a Waberer’s Csoport. A vállalat első átfogó, csoportszintű ESG-stratégiája a környezetbarátabb szolgáltatások további fejlesztése mellett a munkavállalói sokszínűséggel és a női munkavállalók arányának növelésével is foglalkozik.


Egy egységbe rendezni az ESG-törekvéseket

A Waberer’s Csoport tavaly mutatta be az új üzleti stratégiáját, amellyel egy időben egy csoportszintű ESG-stratégiát is megfogalmazott. A vállalat már évek óta kiemelten foglalkozik a fenntartható szolgáltatás-portfóliójának kialakításával és a szektort érintő témákra – így például a munkaerőhiányra és a női munkavállalók alacsony arányára – is aktívan reagál, de most először rendezte egy komplex egységbe a céljait az ESG-szempontok mentén. A Waberer’s az iparágban szokatlan módon, egy kizárólag női partnereknek szervezett nőnapi brunchon mutatta be publikusan az ESG-stratégiáját. Tőzsdén jegyzett vállalatként a Waberer’s nagy figyelmet fordít a fenntarthatóságra, a környezeti hatások mérséklésére, a munkaerőhiány okozta nehézségek kezelésére és a munkavállalói igények kiszolgálására, de először mutatott be egy átfogó, csoportszintű ESG-stratégiát a konkrét célokkal.

„Az ESG-kompatibilitás nem csak az ESG-szempontokat kereső befektetők számára fontos, hanem a munkavállalók, különösen a fiatalabbak, és a megrendelők is komoly elvárásokkal rendelkeznek. A megrendelőink nagyrésze olyan nagyvállalat, amely szintén rendelkezik fenntarthatósági stratégiával és jellemzően ők maguk is megfogalmaztak az alvállalkozókra vonatkozó elvárásokat. A Waberer’s-nél korábban is sok intézkedést tettünk például a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére és a működésünk zöldítésére, a munkavállalóink érdekében pedig több kezdeményezést is hirdettünk. Viszont ezeket a törekvéseket először rendeztük egy komplex egységbe, amely a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási fenntarthatósági pillérek mentén haladva alkotja az ESG stratégiánkat” – mondta Patai Krisztina, a Waberer’s ESG igazgatója.

​Jelentős kibocsátáscsökkentés az alternatív üzemanyagokkal

A Waberer’s az elmúlt években már több célt is megfogalmazott a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, valamint a flotta üzemanyag-használatára vonatkozóan, amelynek köszönhetően jelenleg a vállalatcsoport működteti Magyarországon az egyik legnagyobb alternatív hajtásláncú teherautóflottát, összesen több mint 20 alternatív hajtásláncú teherautóval rendelkezik.

2023 óta használja a HVO 100 második generációs bioüzemanyagot, amely a piacon az egyik legfenntarthatóbb, növényi és állati eredetű hulladékból készült üzemanyag: a dízelüzemű járművekkel kompatibilis és akár 90 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást generál a hagyományos dízel üzemanyaghoz képest. 2023-ban a HVO 100 használatával végzett fuvaroknál a hagyományos gázolajhoz képest a Waberer’s több mint 55%-os CO2 megtakarítást tudott realizálni. A vállalatcsoport nemrég aláírt egy, a hidrogéntechnológiát érintő megállapodást is a Mollal és a MÁV-Volán Csoporttal, ugyanis kiemelt célja, egy hidrogéntechnológián alapuló operáció kialakítása Magyarországon a következő években.

Az elektromos meghajtás és a HVO üzemanyag mellett, a Waberer’s 2021 óta LNG üzemű járműveket is használ, amelyek környezetbarátabb alternatívát jelentenek, ugyanis mintegy 20 százalékkal csökkentik a szén-dioxid kibocsátást.

A jövőben a vállalatcsoport tovább bővíti az alternatív hajtásláncú flottáját: a WSZL – a Waberer’s Csoport logisztikai leányvállalata – esetében 50 százalékkal tervezik növelni az alternatív flotta méretét 2024-ben, 2025-ig pedig kiterjesztik az alternatív hajtásláncú operációt a nemzetközi fuvarozási szegmensre is.

​Összekapcsolni többféle szállítási módot

Az intermodális, vagyis a többféle szállítási mód összekapcsolásából álló szolgáltatást 2021-ben vezette be a Waberer’s. Ennek egyik módja a vasúti és a közúti szállítás kombinálása és ezáltal a vasút nagy kapacitásának és a közúti szállítás rugalmasságának kihasználása. A vasúti szállítás egy költséghatékonyabb, zöld megoldás, amellyel a közúthálózat terhelése is csökkenthető, de a légi- és a tengeri szállítás is valós opciót jelenthet a zöld szolgáltatások kínálatában. A Waberer’s célja a nemzetközi fuvarozásban, hogy növelje a vasúti és az intermodális szállítás arányát, amelyre az elmúlt három évben már folyamatos ügyféligény jelentkezett.

​A nemek közötti egyenlőségben már most az élen jár

A környezeti vállalások mellett a Waberer’s több, a munkavállalóit érintő törekvést is megfogalmazott. Az elmúlt években a vállalatcsoport sokat tett a dolgozók jólétéért és elégedettségéért, így például speciális oktatásokat, az egészségmegőrzésre és a közösségépítésre fókuszáló programokat is kínált. A jövőben is kiemelt cél lesz a vonzó és a progresszív munkahely kialakítása és fenntartása, amelynek érdekében szakmai képzéseket kínál és ellenőrzi a fejlesztendő pontokat. Fontos cél a munkavállalók érzékenyítése az olyan témákban, mint például az előítélet-mentesség és az esélyegyenlőség.

A stratégiában kulcsfontosságú a sokszínűség és a nemek közötti egyenlőség is. A munkaerőhiány erős a logisztikai szektorban, ezért kisebb részben, de a 3700 fős sofőrállományban külföldi munkavállalókat is foglalkoztat a vállalat, az ebből eredő sokszínűség pedig sok lehetőséget kínál a munkavállalói közösség erősítésére. A női nem arányainak növelésében a Waberer’s már most is élen jár: vezetőinek jelentős része nő, női oktató mentorokat biztosít a női sofőrök képzése érdekében és tavaly megalapította „Az év női logisztikusa” díjat is, hogy kiemelje a sikeres szakmabeli nőket. Ezeket a kezdeményezéseket a Waberer’s idén is folytatja és igyekszik olyan további megoldásokat találni, amelyekkel segítheti a női kollégák toborzását.

Ne hagyd ki!