Megvan még a régi Nokia-telefonod? Százezret is érhet
assorted color candybar phones on white surface
Photo by Rayson Tan on Unsplash

Megvan még a régi Nokia-telefonod? Százezret is érhet

Az 1998-ban piacra dobott Nokia 8810-es telefon nagyon kapós a gyűjtők között, 100-150 ezer forint közötti összegekért cserél gazdát.


A kilencvenes években a Nokia volt a mobiltelefonpiac ikonikus gyártója. 3310-ese sokaknak volt, amit az elpusztíthatatlanság jelképeként tartják számon. Ez egy kedvezőbb árú, az elérhetőbb kategóriába tartozó telefon volt, ami túl nagy értéket nem képvisel a gyűjtők körében. Nem úgy, mint a két évvel korábban, 1998-ban piacra dobott 8810, ami a gyűjtők egyik szent gráljának számít - írja a Promotions.hu portál.

Ez már akkoriban is százezres tétel volt. Ez nem is csoda, hiszen a 8810 a prémiumkategória egyik első képviselője volt.

A 8810 a Nokia első külső antenna nélküli modellje volt, ami szintén különlegessé tette, ámde pont ezért a vétele (a króm árnyékolásának is köszönhetően) meglehetősen gyenge volt. Szintén különlegessége volt a lítium akkumulátor, ami csak a drágább változatokhoz járt, ám ezzel közel 3 órás beszélgetési időt biztosított egy töltéssel a telefon.

A Jófogáson egy makulátlan példány 100 ezer forintba kerül, a Vaterán pedig 150 ezer forintért is találhatunk belőle, az aranyszínű pedig még ritkább és még értékesebb!

Ezek a legértékesebb autogramok a világon

Nemcsak a régi telefonok, hanem az aláírások is sokat érhetnek. A legértékesebb aláírásGeorge Washingtoné az 1789-es amerikai alkotmány másolatán. A Christie’s által 2012-ben szervezett aukción egy alapítvány 8,7 millió euróért (3,6 milliárd forint) vásárolta meg a hőn áhított tárgyat. A most is élő személyek közül a Sotheby’s 2023-ban 1,9 millió euróért (784 millió forint) árverezett el egy ezüst aláírású páros sportcipőt, amelyet Michael Jordan kosárlabda-legenda az 1998-as NBA-döntőn viselt.

Ne hagyd ki!