Kisbolygó egy nagy emberről elnevezve
Fotó:123RF

Kisbolygót neveztek el Karikó Katalinról

Igaz, a Nobel-díj egyelőre nem jött össze Karikó Katalinnak, az Egyesült Államokban élő kutatóbiológusnak, kisbolygót már neveztek el róla magyar csillagászok.



Nobelt nem, kisbolygót igen

Karikó Katalin idén több rangos nemzetközi és hazai díjat kapott a COVID-19 járvány megfékezésére hivatott mRNS-alapú vakcina felfedezéséért, igaz, a Nobel-díjról egyelőre lemaradt. A napokban azonban váratlan megtiszteltetés érte az Egyesült Államokban élő magyar kutatót: kisbolygót neveztek el róla hazai csillagászok.

Az 166028-as számot kapó, immáron a Karikókatalin nevet viselő kisbolygót még 2002. január 11-én jelentették be a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) adatbázisába Sárneczky Krisztián és Heiner Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetemhez köthető csillagászok. A magyar kutatóbiológusról elnevezett kisbolygó egy nagyjából 1,5 km átmérőjű égitest, amely a fő kisbolygóöv belső részében keringve 3,7 év alatt kerüli meg a Napot – írja a csillagaszat.hu.

A kisbolygók névadásának a joga, a hagyomány szerint, a felfedezőiket illeti. A bejelentésüket követően viszont először sorszámot kapnak az újonnan felfedezett égitestek – a sorszámadás azonban több évet is igénybe vehet. A számozás után még tíz év áll a felfedezők rendelkezésére, hogy nevet adjanak a kisbolygóknak. A választott név szinte bármi lehet, azonban a politikusok és katonák után adott nevek esetén százéves moratórium van érvényben.

Másoknak is járt a megtiszteltetés

Nem Karikó Katalin azonban az egyetlen magyar, akiről kisbolygót neveztek el a közelmúltban. A december 6-án kiadott kisbolygó-elnevezési listán összesen 15 magyar kutatóról és sportolóról újonnan elnevezett égitest található, valamint egy olyan, amelyet magyarok fedeztek fel ugyan, de egy szlovák tudósról kapta a nevét.

A lista pedig a következő (a listán a kisbolygók neve után az szerepel, akiről a nevüket kapták, majd zárójelben a felfedezésük bejelentésének időpontja, valamint a felfedezőik neve van feltűntetve):

  • Karikókatalin - Karikó Katalin, az Amerikai Egyesült Államokban élő, Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója (2002. január 11., Sárneczky Krisztián és Heiner Zsuzsanna),
  • Vassimre - Vass Imre (1795-1863) mérnök, földmérő, barlangkutató (2008. október 24., Sárneczky Krisztián és Kárpáti Ádám),
  • Schickbéla - Schick Béla (1877-1967) gyermekorvos, a modern allergológia és immunológia egyik megalapítój (2011. augusztus 30., Sárneczky Krisztián),
  • Gucklerkároly - Guckler Károly (1858-1923) erdőmérnök, a fővárosi erdészeti hivatal vezetője (2011. augusztus 26., Sárneczky Krisztián),
  • Schulekfrigyes - Schulek Frigyes (1841-1919) építész, a magyar eklektikus építészet jelentős egyénisége, műegyetemi tanár, az MTA tagja (2011. szeptember 30., Sárneczky Krisztián),
  • Tóthimre - Tóth Imre magyar csillagász, fő kutatási területe a Naprendszer apró égitestei, többek között a főövi kisbolygók és üstökösök vizsgálata (2011. október 4., Sárneczky Krisztián),
  • Paparó - Paparó Margit magyar csillagász, a pulzáló változócsillagok földi és űrbeli megfigyelésének hazai úttörője (2011. október 1., Sárneczky Krisztián),
  • Oláhkatalin - Oláh Katalin magyar csillagász, a kettőscsillagok, a csillagtevékenység, a csillagaktivitási ciklusok, csillagfoltok, és a differenciális rotáció vezető kutatója hazánkban (2011. november 7., Vida Krisztián és Sárneczky Krisztián),
  • Kulcsár - Kulcsár Győző (1940-2018) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok magyar vívó, később mesteredző (2008. augusztus 26., Sárneczky Krisztián),
  • Miromesaroš - Miroslav „Miro” Mesaroš szlovák matematika és fizika szakos tanár, amatőrcsillagász, csillagász ismeretterjesztő (2013. december 4., Kürti István és Sárneczky Krisztián),
  • Tessedik - Tessedik Sámuel (1742–1820) szlovák evangélikus lelkész, iskolaalapító, tanár, gazdasági író (2012. március 15., Kürti István és Sárneczky Krisztián),
  • Kelemenjános - Kelemen János magyar csillagász, fő kutatási területe a GRB-utófények, üstökösök és kisbolygók megfigyelése volt (2011. október 18., Sárneczky Krisztián és Szing Attila),
  • Ábrahámpéter - Ábrahám Péter magyar asztrofizikus, fő kutatási területe a csillag- és bolygóképződés, beleértve a protoplanetáris korongokat és a fiatal csillagokat (2011. november 17., Farkas Anikó és Sárneczky Krisztián),
  • Virághalmy - Virághalmy Géza (1932-2019) magyar fizikus (2010. október 12., Sárneczky Krisztián és Kelemen János),
  • Barczaszabolcs - Barcza Szabolcs (1944–2021) magyar csillagász (2011. augusztus 10., Sárneczky Krisztián és Pál András).

Hatalmasat ment a cég

Korábban a Haszon.hu is írt arról, hogy óriásit kaszált az általa kifejlesztett vakcinával Karikó Katalinhoz köthető cég. Összesen csaknem négymilliárd euró (1412 milliárd forint) profitot termelt 2021 első felében a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen.

Az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szolgáló szerek fejlesztésére szakosodott BioNTech a története első 12 évében jelentős részben kockázati tőkéből működött, és rendre veszteséget termelt, ami megszokott a biotechnológiai startup ágazatban. Fő tulajdonosa - nagyjából 50 százalékos tulajdonrésszel - az alapítók közé tartozó Thomas és Andreas Strüngmann. A világ leggazdagabb emberei között számon tartott német testvérpár a Hexal nevű gyógyszergyártó cégük sikerével került a dollármilliárdosok közé. A Covid-19 elleni vakcina révén világhírűvé vált magyar kutató, Karikó Katalin 2013-ban csatlakozott a nagyjából 1500 embert foglalkoztató céghez.

Ne hagyd ki!