A londoni tőzsde weboldala

Alig néhány napja, hogy a komoly ígéretként indult Deliveroo elhasalt a tőzsdén, de a szigetországban máris egy újabb reményteljes vállalkozásra figyelnek a befektetők.


A londoni Darktrace bejelentette, hogy nyilvános részvénykibocsátásra készül, a siker igencsak jót tenne a helyi technológiai cégek kissé megtépázott renoméjának. A vállalatot 2013-ban alapították hírszerzési szakértők és matematikusok, hogy felvegyék a kesztyűt a kiberbűnözés ellen. A módszerük egy mesterséges intelligencián nyugvó technológia, amely azonosítja a vállalatok informatikai rendszereiben megjelenő veszélyeket, és megfelelő módon reagál azokra. A cég a tőzsdei belépéssel bekerülne az FTSE 100 (az Egyesült Királyság 100 legértékesebb vállalata) nagyágyúi közé.

Örömünkre szolgál, hogy a brit innovációs tradíció részei lehetünk, és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az Egyesült Királyság a világ vezető pozícióját tölthesse be a mesterséges intelligencia fejlesztése terén. A Londoni Értéktőzsdére kerülésünk hatalmas mérföldkő a cég életében, és történelmi pillanat az Egyesült Királyság virágzó technológiai szektorának

- nyilatkozta Poppy Gustafsson, a Darktrace ügyvezető-társalapítója.

Veszteséges évek

A Darktrace 199,1 millió dolláros bevételt könyvelhetett el az előző pénzügyi évben, ami az eggyel korábbi évhez képest 45 százalékos növekedést jelentett. Ettől függetlenül a vesztesége meghaladta a 28,7 millió dollárt, de ez már javulás: 2019-ben 35 millió dollárt bukott a vállala.t

A cég legnagyobb befektetője Mike Lynch kockázati alapja, az Invoke Capital. Mike Lynch ellen jelenleg nagyértékű csalás miatt vizsgálódnak. Lynch tagadja vádakat, a Darktrace biztosított mindenkit, hogy az üzletember nem vesz részt a vállalat mindennapi életében.

A vállalatot legutóbb 1,65 milliárd dollárra értékelték. A cég az újonnan megszerzett forrásokat új termékek fejlesztésére és mérlege javítására fordítja.


Ne hagyd ki!