A gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek a járvány miatt

A világ tíz leggazdagabb embere 540 milliárd dollárt keresett a koronavírus-járvány kezdete óta a szegénység ellen küzdő civil szervezet, az Oxfam jelentése szerint.



Ez a pénz elég lenne a Földön élő összes ember beoltására, és azt is meg lehetne akadályozni vele, hogy százmilliók sodródjanak szegénységbe a járvány gazdasági következményei miatt. Az Euronews pontokba szedte a jelentés legfontosabb megállapításait, mi is ezt osztjuk meg veletek, kiemelve a lényeget.

  • A világ dollármilliárdosainak vagyona összesen 3900 milliárd dollárral növekedett a járvány kezdete óta, majdnem 12000 milliárd dollárra.
  • A világ 10 leggazdagabb embere tavaly márciustól az év végéig 540 milliárd dollárral gazdagodott.
  • Jeff Bezos Amazon-vezér annyi pénzt keresett a járvány alatt, hogy ha a cége mind a 876 ezer dolgozójának 105 ezer dolláros, azaz nagyjából 30 millió forintos bónuszt fizetne, akkor is maradna annyi pénze, mint amennyi a járvány előtt volt.
  • A világ legszegényebbjeinek várhatóan egy évtizedbe kerül majd, hogy kilábaljanak a világjárvány okozta válságból. A becslések szerint 200-500 millió ember sodródhatott szegénységbe a pandémia gazdasági következményei miatt.

Akik nagyon jól jártak

  • Elon Musk vagyona 129 milliárd dollárral nőtt a Covid–19-világjárvány idején, főként a Tesla-részvények száguldásának köszönhetően.
  • Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosa és főnöke 78 milliárd dollárt keresett.
  • Mark Zuckerberg, a Facebook alapító atyja 45 milliárd dollárral gazdagodott.
  • Európa leggazdagabb embere, Bernard Arnault 75,9 milliárd dollárral gyarapította vagyonát.

Kell a segítség

Az Oxfam felszólította a kormányokat, tegyenek meg mindent azért, hogy a szegények is hozzájussanak a védőoltáshoz és az egészségügyi ellátáshoz a járvány idején. Ugyanilyen fontosnak nevezte azt, hogy álláshoz jussanak azok, akik a világjárvány miatt kikerültek a munkaerőpiacról. Ha elmarad a segítség, a lerosszabb forgatókönyv szerint 2030-ban 3,4 milliárd embernek kell napi 5,5 dollárból vagy kevesebből megélnie.


Ne hagyd ki!