Még javában benne vagyunk a Covid19 világjárványban, máris újabb fenyegetésekkel kell szembenéznie az emberiségnek?


​A valóra vált „jóslat"

Bill Gates, a Microsoft alapítója, a világ egyik leggazdagabb embere 2014 óta sokszor beszélt arról, hogy az emberiség nincs felkészülve egy világjárványra. Miután „ jóslata" valóra vált, az összeesküvés hívők híresztelni kezdték, hogy a köze van a koronavírus járványhoz, ám az erről szóló elméleteket semmi nem támasztja alá. Ám akármi is az igazság, Bill Gates szavaira nem árt figyelni.

​Klímaváltozás és bioterrorizmus

A szoftvermilliárdos nemrégiben interjút adott a Veritasium nevű Youtube csatornán, ahol megkérdezték tőle, szerinte a pandémia leküzdése után milyen egyéb veszélyek leselkedhetnek még az emberiségre? Bill Gates válasza:„Az egyik a klímaváltozás. Minden évben ez nagyobb halálozási számot hozna, mint amit a pandémia során tapasztalunk. A másik dolog, amiről az emberek nem szeretnek beszélni az a bioterrorizmus, vagyis az, ha valaki szándékosan létrehoz egy vírust, hogy kárt okozzon vele. Ez azt jelenti, hogy nagyobb az esély arra, hogy belefutunk egy ilyenbe, mint egy olyan pandémiába, mint a mostani".


The Conversation

Friss

Fotó:123RF

Magyarországot két természeti csapás fenyegeti: a sok vagy a kevés víz

Áradások, földrengések, szárazság és szélviharok. Az elmúlt hetek is megmutatták, hogy ezek a katasztrófák egyre gyakoribbak Európában és hazánkban. A brit Cambridge Econometrics kutatócég 22 évre kiterjedő adatelemzéséből kiderült, hogy melyek a természeti csapások által legsúlyosabban érintett területek Európában, Magyarországot is beleértve. Az elszenvedett károk számszerűsíthetőek.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:123RF

Mennyi pénzt lehet megtakarítani az elektromos autókkal? Kiszámoltuk

Az elektromos autók beszerzési, illetve üzemeltetési költségeiről számos tévhit kering, amelyek eloszlatása kulcsfontosságú kérdés az elektromobilitás jövője szempontjából. Milyen területen, mekkora megtakarítást lehet elérni e-autókkal a hagyományos gépjárművekhez képest? Cikkünkben erre keressük a választ.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:123RF

Europa feltérképezése új fejezetet nyit az űrkutatásban

Az élet nyomait kutathatja Elon Musk cége a Jupiter egyik holdján.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!