Fintech megoldások
Fotó:123RF

Steve Jobs-hoz hasonlóan otthagyták a sulit, most kapkodnak értük a befektetők

A nigériai Flux vállalatot egy csapat diák alapította 2019-ben. Olyan megoldást kínálnak, amire még nem volt példa a fintech afrikai világában.


Ben Eluan, Osezele Orukpe, Akintunde Israel és Ayomide Lasaki történetében nem szerepelnek olyan események, melyekről ne hallhattunk volna korábban. Mondhatni, tipikus sikersztori. Négy jóbarát, akik rájöttek, az egyetem csak az idejüket rabolja, ezért otthagyták, hogy az igazi passziójuknak hódoljanak: a programozásnak.

Honnan az ötlet?

A négy barát az egyetemi évei alatt különböző programozási munkákat vállalt. Értettek is hozzá, jól is fizetett. Sok társukhoz hasonlóan előttük is két út állt. Vagy elmennek egy nagy multihoz dolgozni, vagy csinálnak egy saját céget. Az egyik megrendelésüket nagy-britanniai megbízóktól kapták, akik a munka végeztével át is utalták a srácoknak a megbeszélt fizetést. Angol fontban. Napok teltek el, mire az egyetemisták bankszámláján megjelent az összeg. Felmerült bennük, hogyan lehetséges az, hogy a 21. században napokba telik egy nemzetközi utalás? És innen jött az ötlet.

Utánanéztek a piacon lévő nemzetközi fizetési rendszereknek, és rájöttek, mindegyik fiat, azaz hagyományos pénznemekre épül. Ezzel az a probléma, hogy az ilyen valutáknak különböző közvetítőkön kell átmenniük, például bankokon, mielőtt valaki megkaphatná a külföldről utalt pénzét.

Ráadásul esetükben tovább fokozta a frusztrációt, hogy Afrikába a legdrágább az utalás külföldről az egész világon, átlagosan 9 százalékos kezelési költséggel.

Végül 2019-ben megalapították a Flux nevű vállalatukat, amely a nemzetközi utalásokat teszi hatékonyabbá és gyorsabbá. A szoftverük bármilyen pénznemet kriptovalutává tud alakítani, amit aztán gond nélkül el tudnak küldeni a világ bármely pontjára, villámgyorsan. Ráadásul bármekkora lehet az utalt összeg, egységesen, minden utalás után csupán 1,5 dolláros kezelési költséget terhelnek a felhasználóra.

Kockázatos döntés

Ben Eluan elmondta a CNBC-nek, számos aggodalmuk volt a céggel kapcsolatban. Egyáltalán nem volt biztos, hogy felkarolják őket, ezért eleinte a szüleiknek sem mondták el, hogy otthagyták az egyetemet. Amit kaptak otthonról pénzt a tanulmányaikra, azt mindet beleölték a Flux-ba. Viszont mindent megtettek a sikerért, többszáz órát töltöttek programozással.

Végül jött az első siker. A kaliforniai kockázati tőkealap, a Hustle Fund meglátta bennük a lehetőséget, és befektetett a cégbe 77 ezer dollárt a Pioneerrel és a Mozillával karöltve. Tavaly szeptemberben élesítették a rendszerüket, ami pillanatok alatt be is vonzott 20 ezer felhasználót. A sikereket látva az Y Combinator is szárnyai alá vette a startupot. Az az Y Combinator, amely már több mint 2000 startupot indított útjára, köztük a Stripe-ot, az Airbnb-t, a Coinbase-t, a Dropbox-ot, a Twitch-et és a Redditet.


Ne hagyd ki!