Válság ide vagy oda, azok akik értenek a programozáshoz szép pénzt kereshetnek és ha nem elégedettek a munkahelyükkel, még a nehéz időkben is találnak állást.


Egy pandémiaálló munkakör


A junior, azaz kezdő fejlesztők bruttó 400 és 550 ezer között kereshetnek, a mid szenioritású fejlesztők 550 ezer és 800 ezer közötti fizetéssel számolhatnak, a seniorok 800 ezer és 1,1 millió közöttivel, az expertek pedig akár 1,5 milliót is hazavihetnek havonta – derül ki a No Fluffs Jobs állásportál felméréséből. Ha próbálkozni akar valaki, nem árt, ha tudja, hogy az IT-szféra Budapestre centralizálódik, a szakemberek közel 30%-a Budapesten nézett új munkahely után, ezt követte Szeged 12%-kal, majd kisebb lemaradással Debrecen 9%-kal. A legtöbb álláskereső távmunkára adta be jelentkezését, 50%-uk ebben a formában keresett munkalehetőséget.

​Mit kell ehhez tudni?

A fejlesztési nyelvek, illetve technológiák alapján a legnépszerűbb keresési kifejezés a Java, majd a .Net volt, erre a két program nyelvre az IT-szakemberek több mint fele keresett rá. A harmadik helyen a C végzett 20%-kal, a negyediken a PHP 18,7%-kal, a sort pedig a Python zárta 8,4%-kal. Az év legnépszerűbb kategóriája szinte azonos arányban a Backend és a Frontend volt, az álláskeresők kétharmada ezt a pozíciót kereste. Harmadik helyen a Support végzett 17,3%-kal, melyet a FullStack 11,5%-kal és a DevOps követett 6,3%-kal.

​Van felvétel?

A korlátozások tavaly tavaszi bevezetése után a toborzási kedv jelentősen visszaesett, rengeteg cég állította le egyik napról a másikra az új munkatársak felvételét, ami jelentősen megnehezítette az IT-specialisták elhelyezkedését 2020 első felében. Év közepén, amikor enyhült a járványhelyzet, a tendencia változott, és egyre több cég adott fel álláshirdetéseket, így a jelentkezők száma is növekedett. Az állásportálon a juniorok iránti kereslet visszaesett, a cégek leginkább mid és senior fejlesztők jelentkezését várták.

​Na és a fejvadászat?

Amikor a járvány elérte Magyarországot is, rövid időn belül meredek növekedésnek indult az álláskeresők száma: júniusban már közel kétszer annyi IT-szakember keresett új munkahelyet, mint áprilisban, a jelentkezések száma pedig folyamatosan nőtt az év végéig. Októberben már háromszor annyian szerettek volna elhelyezkedni a szférában, mint a vírus kirobbanásakor. A világjárvány hatására a munkaerőpiacon felerősödött a stabilitás iránti vágy, a munkavállalók a megszokottnál jobban ragaszkodnak jelenlegi munkáltatójához. Akik az elmúlt egy évben mégis úgy döntöttek, vagy arra kényszerültek, hogy váltanak és új állást keresnek, sok esetben kíváncsiak voltak a COVID-ra adott céges reakciókra, a vállalatok kommunikációjára, a dolgozók védelmében és a fizikai egészségük megőrzése érdekében tett lépésekre.

The Conversation

Friss

Fotó: Shutterstock

A VW vezére bemondta: munkahelyek tízezreit söpri el az átállás az e-autókra

A Handelsblatt német hírportál értesülései szerint a Volkswagen vezérigazgatója, Herbert Diess a felügyelőbizottságnak tartott előadásában arról beszélt, hogy az elektromos autókra való átállás következtében hamarosan 30 ezer munkahely szűnhet meg. Becslések szerint a teljes német autóiparban ennél is nagyobb leépítésekre lehet számítani.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Pixabay

5 jel, ami arra utal, hogy vállalkozónak születtél

Az életed valamely pontján valószínűleg benned is megfogalmazódott már, hogy bele kellene vágnod egy vállalkozásba. Bár az üzleti élet nem való mindenkinek, az alábbi jellemvonások arra utalnak, hogy sikeres vezető lehet belőled.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

A kiégés határán vagy? Ezek a praktikák segíthetnek

A vállalkozói életben rendkívül egyszerű beleesni abba a hibába, hogy az ember a hét minden napján, a nap 18-20 órájában a munkájára koncentrál. Észre sem vesszük, és a családdal, barátokkal, kikapcsolódással töltött szabadidős tevékenységeket felváltják a koffeintől hajtott, szünet nélküli munkanapok, ami egyenes úton vezet a kiégéshez. Kerüld ezt el, adunk pár tippet.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!