Bővül a szolgáltató okostelefon-kínálata
Fotó: Shutterstock

Új piaci szegmensben próbálkozik a Yettel

Követi a Telekom példáját a Yettel, és beszáll a használt, illetve felújított okostelefonok piacára. Eddig úgy tűnik, ebben a piaci szegmensben elsősorban az iPhone-okra jelentős a kereslet.


Használt mobiltelefonok értékesítésébe kezd a Yettel

Hasonlóan a Telkomhoz, használt, prémium okostelefonok értékesítésébe kezdett a Yettel, egyelőre kísérleti jelleggel. Ebben a partnere a Recommerce, Európa egyik vezető, felújított okostelefonokat és elektronikai eszközöket forgalmazó B2B kereskedője. A mobilszolgáltató célja - a saját bevallása szerint - ezzel az, hogy a vásárlóinak környezettudatosabb és költséghatékonyabb mobilvásárlási lehetőséget biztosítson.

A kísérleti időszakban "A+ minősítésű", használt iPhone készülékeket kínál a Yettel. Ezek "szinte újszerű állapotban" elérhetők, és egy alapos, 56 technikai szempontot vizsgáló ellenőrzésen estek át.

A kínálatban szereplő kártyafüggetlen készülékeket legalább 85 százalékos akkumulátor-életciklussal, töltőadapterrel és töltőkábellel együtt kínálják. Az életciklusuk átlagosan 5 év. A megfelelő tarifacsomaggal akár bruttó 100 ezer forintos megtakarítást is jelenthetnek a piaci árakhoz képest. A mobilok online felületen, kiszállítással érhetőek el. A Yettel két év kellékszavatosságot és cseregaranciát is vállal ezen készülékekre.

A Yettel később, a kísérleti időszak tapasztalatai alapján fog dönteni a program hosszabb távú folytatásáról, valamint az esetleges bővítéséről.

A hwsw megjegyzi, a használt okostelefonok kereslete helyi és nemzetközi szinten is jelentős. Ez komoly üzleti lehetőséggel kecsegteti a mobilszolgáltatókat. A felújított mobilok nem csoda, hogy vonzzák a vásárlóknak, hiszen amellett, hogy alacsonyabb az áruk, fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve is kedvezőbbek lehetnek, mint az új készülékek.

Főleg iPhone-okra vadásznak a magyarok a használt telefonok piacán

Egyébként a használt mobiltelefonok felújításában és értékesítésében utazó Rejoy közleménye alapján náluk a 25 és 34 év közöttiek vásárolják a legdrágább telefonokat. Ők a többi korcsoporthoz képest nagyjából 10 százalékkal több pénzt szánnak a mobilokra. Ezzel szemben a legolcsóbb készülékekre a baby boomerek vadásznak. A legnagyobb tudású eszközöket pedig az X generáció igényli.

Hozzáteszik, az olcsóbb telefonok között a legnépszerűbbek az iPhone SE, az iPhone 7, az iPhone XS, az iPhone 8 és az iPhone X.

Megjegyzik, a mobilok hardveres teljesítménye, illetve a szoftver biztonsági frissítései miatt érdemes 2018 után kiadott telefonokat vásárolni. Azokat a gyártóik még jó eséllyel támogatják. Bár erről találni információt a telefongyártók hivatalos felületein is.

Ne hagyd ki!