Több milliárd forint adót fizetett Magyarországon a Facebook

Sok vagy kevés a közösségi oldal működtetője által befizetett reklámadó?

Fontos és jó irányba tett lépés született a nagy technológiai cégekkel történő törvényes és rendezett együttműködésben

- írja (hol másutt?) közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.

A bejegyzés így folytatódik:

A Facebook 3,8 milliárd forint reklámadót fizetett be a magyar költségvetésbe. Ezzel eleget tett közteherviselési kötelezettségének, ahogy teszi ezt minden Magyarországon törvényesen működő vállalat. Ne felejtsük el, sokan azt állították, hogy ez lehetetlen, a technológiai cégek nem fogják betartani a magyar szabályokat.

Mostantól viszont joggal feltételezhetjük, hogy a tech cégek is a törvényes működés mellett köteleződtek el.

Az Igazságügyi Minisztériumban semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy technológiai cégekkel szemben, mint az átlátható, ellenőrizhető és törvényes működést. Semmi mást, mint ami minden cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik hazánkban.Se többet, se kevesebbet! Emellett továbbra is részt veszünk az Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében

-írja Varga Judit, a posztban, amelyet az angol nyelvű fordítással is kiegészített.

⚠️Fontos és jó irányba tett lépés született a nagy technológiai cégekkel történő törvényes és rendezett...

Közzétette: Varga Judit2021. február 12., péntek

Mire fizetett ennyit a Facebook?

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón már beszélt a 3,8 milliárdos tételről, amihez hozzáfűzte: a kormány célja, hogy a Facebook-felhasználók adatai biztonságban legyenek, azokkal senki se élhessen vissza. Mindemellett a szólásszabadság pártján áll a kormány, az állam is csak törvénysértés esetén léphet fel.

A hvg.hu emlékeztet arra, a Facebook a Google mellett ma már az online hirdetési piac több mint felét birtokolja, ám arra hivatkozva, hogy a hirdetést felvevő és közlő cég nem Magyarországon működik, korábban kibújtak az adózás alól.

A cikk szerint emiatt (is) a NAV egy köztes megoldást vezetett be a reklámadónál: ha a hirdetés közzétevője nem fizeti meg az adót, akkor azt a megrendelőnek kell fizetnie, ám ebben az esetben is kötelező egy nyilatkozatot tenni az adóhatóság felé arról, hogy valaki hirdetéseket jelentet meg – ha ezt nem teszi meg, miközben megjelenik a reklám (sőt, akár meg is fizeti utána az adót a megrendelő), akkor már önmagában adócsalást követ el. Ezen az alapon követelte a NAV a Facebooktól is a reklámadó megfizetését,

A lap azt írja, a Facebook 2017 végén önként vállalta, hogy 2019-től mindenhol adózni fog, ahol hirdetései jelennek meg. A kormány 2019 júliusától függesztette fel a reklámadót 0 százalékra vitte le a közteher kulcsát), addig több mint 26 milliárd forintos befizetés érkezett a megelőző években a reklámbevétel 7,5 százalékára kirótt közteherből.

Ne hagyd ki!