Gazdagnak lenni jó, főleg anyagi szempontból

Az amerikai kongresszusban a demokrata többség már dolgozik a megoldáson.


Elizabeth Warren szenátor régóta szószólója a szupergazdagok erőteljesebb megadóztatásának. Többekkel összefogva jegyzi a cél megvalósítását szolgáló előterjesztést.

Kiket érint?

Az „ultramilliomos adó" csupán az amerikai háztartások 0,05 százalékát érintené. A leggazdagabbakat.

  • 2%-os adóterhet róna ki azon háztartásokra, melyek nettó vagyona 50 millió és 1 milliárd dollár között van
  • 3%-os adóterhet vezetne be az 1 milliárd dollárnál több nettó vagyonnal rendelkező háztartásokra

Egy korábbi nyilatkozatában a szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ultragazdagok és a befolyásos emberek a saját javukra már régen kijátszották a rendszert, aminek következtében a felső 1 százalék kevesebb adót fizet, mint a maradék 99 százalék, a tényleges adókulcs alapján.

Hogyan tervezik végrehajtani?

  • 100 milliárd dolláros extra támogatást kapna az amerikai adóhatóság (IRF-Internal Revenue Service)
  • az érintett adófizetők legalább 30%-át fokozottan ellenőriznék
  • 40 %-os lelépési adót vetnének ki azokra az 50 millió dollárnál vagyonosabb polgárokra, akik úgy döntenek, hogy lemondanak amerikai állampolgárságuktól

Az adó bevezetése az előterjesztők becslése szerint 10 év alatt több mint 3 ezer milliárd dollárt hozna az államkasszába. Nagyjából 100 000 amerikai háztartástól.

Támogatók, ellenzők

Többek között a „balos" nézeteiről ismert Bernie Sanders is támogatja a gazdagok megadóztatását. A politikus egy korábbi Twitter bejegyzésében arról értekezett, hogy a gazdagok és a kevésbé vagyonosok közötti szakadék egyre nő, illetve hogy az 50 leggazdagabb amerikainak több pénze van, mint az összes többi polgártársának együttvéve. Azt is kiemelte, hogy a milliárdosok tényleges adókulcsa valójában kisebb, mint az átlagos dolgozóké.

Viszont olyanok is akadnak, akik szerint nem ez lenne a legjobb megoldás. Ro Khanna kaliforniai képviselő inkább arra hajlik, hogy a szupergazdagokat jóval szigorúbban kellene ellenőrizni, abból is szép pénzt lehetne előteremteni.


Ne hagyd ki!