Felháborít, hogy lehúzott a NAV? Jogosan tette

A NAV által alkalmazott kerekítési szabályok miatt sokaknak emelkedett meg hirtelen a fizetendő gépjárműadója. Erről viszont nem az adóhivatal tehet, csak alkalmazza a törvényt.


Idén több ponton is változik a gépjárműadó megfizetésének rendszere.

Az első változás az, hogy az adó első részletét nem márciusban, hanem a járvány miatt április 15-ig, a másodikat pedig a korábban megszokott módon, szeptember 15-ig kell befizetni. Országosan mintegy 3 millió 200 ezer gépjármű-üzembentartót tartanak nyilván, ennyien kapnak a postástól személyesen átvehető, hivatalos iratot.

A másik változás az, hogy a gépjárműadóval kapcsolatos feladatokat idéntől az adóhivatal vette át, az önkormányzatoktól, ez azonban a gépjármű-tulajdonosokat nem érinti, nincs tennivalójuk az ügyben.

A harmadik dolog, amit sokan nem tudnak

A telex.hu bemutatja az egyik olvasója által beküldött csekket, illetve a hozzá kapcsolódó NAV-határozatot. Az adóhivatal ebben az írja:

A gépjárműadó éves összegét ezer forintra kerekítve kell megfizetni, így az első és a második félévi összeg is az ezer forintra kerekített összeg fele

A portál egyik olvasója, aki 9660 forintról (vagyis kétszer 4830 forintról kapott határozatot) összesen 10 ezer forintról, azaz kétszer 5 ezer forintról kapott csekket, vagyis esetében3,5 százalékos adóemelést jelentett a kerekítés.

A következő olvasónál arányaiban még jelentősebb volt a kerekítéssel járó drágítás. Ő 5600 forintról (vagyis kétszer 2800 forintról) kapott határozatot, amihez két 3000 forintra kitöltött csekket kapott. Nála a kerekítés már több mint 7 százalékos adóemelést jelentett.

Ezt írja a NAV

A gépjárműadó számításának módját a Gjt. (ez a gépjárműadóról szóló törvény, a szerk.) határozza meg. Az adót az adóalap és az adómérték alkalmazásával forintra pontos összegben kell megállapítani. Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) szerint azonban a NAV-nál nyilvántartott adók többségét – köztük a gépjárműadót is – ezer forintra kerekítve kell megfizetni

-írja weboldalán a NAV

A két csekken a kerekített összeg fele-fele szerepel, ezzel segítve az adózókat, hogy ne nekik kelljen számolniuk. Ha valakinek több autója van, nem kell mindegyik után kerekíteni a fizetendő adót, csak az összesen fizetendő összeget. A kerekítés általános matematikai szabályok alapján történik, így 499 forintig lefelé, 500 forinttól felfelé kell kerekíteni. Tehát nem csak felfelé, hanem lefelé kerekített összegek is előfordulnak. Erről a kiküldött határozatok indokolásában található részletes tájékoztatás.

Vagyis mielőtt elkezdenéd szidni a NAV-ot, jó, ha tudod: az adóhivatal nem önkényesen nyúlja le a pénzed, hanem alkalmazza a szabályokat. Abban viszont neked van igazad, hogy Magyarországon ötforintossal is lehet fizetni, és a főnököd neked sem kerekíti fel a fizetésed.

Így dicsérte az adóhivatalt Varga Mihály

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimagaslóan teljesített a jelenlegi nehéz helyzetben is, a munkatársak kiemelkedő szakmai tudással és elkötelezettséggel, kitartóan végezték munkájukat - jelentette ki a pénzügyminiszter a NAV évértékelőjére küldött video-üzenetében.

Varga Mihály azt üzente, az idén 10 éves hivatal kiállta a válságtesztet, ezért köszönetet mondott a munkatársaknak. Azt kérte tőlük, folytassák azt a munkát, amellyel néhány éven belül a NAV lehet az Európai Unió legversenyképesebb adóhivatala.

A tárcavezető szerint tíz év alatt lényeges és látványos átalakuláson ment át a hatóság is, míg 2010-ben az adóhivatal legtöbbször a tömegesen végzett vagyonosodási vizsgálatok miatt szerepelt a sajtóban, most az adózással kapcsolatos hírek elsősorban a NAV szolgáltatásairól szólnak. Mit is tehetnénk hozzá? A tájékoztatáson biztosan van még mit javítani.


Ne hagyd ki!