Részben téves adatok alapján büntethet az adóhatóság

A könyvelők szakmai szervezete azt követeli, hogy az adóhatóság azonnal szüntesse be a pontatlan nyilvántartásra alapozott eljárásokat.


Akinek ma nincs biztosítási jogviszonya, (nincs munkahelye, saját vállalkozása vagy egyéb módon nem szerzett jogosultságot az ellátásra), de van magyarországi lakóhelye, saját maga után köteles fizetni a jelenleg havi 8 ezer forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot, közismert rövidítéssel ESZJ-t. Ezt a járulékot több változást követően az adóhatóság szedi be, a szervezet ezen túlmenően a tartozások behajtásáról is gondoskodik.

A NAV 2007 óta gyűjti, kezeli a TB-bejelentéseket. A könyvelők szerint ezek a nyilvántartások hiányosak, hézagosak, pontatlanok. A 2007 előtti időszak tisztába tételéhez a NAV a Magyar Államkincstártól gyűjti be a szükséges információkat, ám a könyvelők szerint onnan hamis adatok is érkeznek a biztosítási jogviszonyokról. A NAV pedig ezekre a téves adatokra alapozva, felülvizsgálat nélkül hoz határozatokat.

Mindennek eredményeképpen a NAV egyik részlegének hamis felkönyvelése alapján a másik részleg például törli a köztartozásmentes státuszt (KOMA), vagy végrehajtást indít. Már alig van olyan könyvelő, bérszámfejtő, aki nem találkozott volna ilyen hamis ESZJ terhelésekkel.

Potyautastörvény

Annak a magánszemélynek, aki 2020. júliusa után hathavi járuléktartozást halmoz fel, érvénytelenítik a TAJ-kártyáját. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem vehet igénybe térítésmentes egészségügyi szolgáltatást. A sürgősségi ellátást azonban továbbra sem lehet megtagadni, a TB-jogosultságot pedig a tartozás rendezésével helyre lehet állítani. A jogszabályt sokan potyautastörvényként emlegetik, mert kiszűri a nemfizetőket a rendszerből. Támogatói szerint segíti az igazságosabb közteherviselést, míg a bírálók azzal érvelnek, hogy a szabály az elesetteket bünteti.

Hova és mennyit kell fizetni?

Az idén januártól 8 ezer forintra emelt ESZJ-t a NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számla megnevezésű, 10032000-06055826 számú, 408-as adónemkódú költségvetési számlára kell teljesíteni.

A fizetési kötelezettség az adóazonosító jel feltüntetésével:

  • átutalással,
  • az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszeren (EFER-en) keresztül az EFER-hez csatlakozott pénzforgalmi szolgáltató házibank felületén átutalással,
  • POS, VPOS fizetéssel, illetve
  • készpénzátutalási megbízással (csekkel) is teljesíthető.

Mit lehet tenni?

A magánszemély egyeztetést kezdeményezhet a NAV-val, ha úgy látja, hogy a hivataltól kapott adatokkal van valami probléma. Fizetési kedvezményt is kérhet, ha erre nyomós oka van. Kérheti a fizetési kötelezettség halasztását, részletekben történő megfizetését, mérséklését vagy elengedését. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete megfordítaná a sorrendet, és azt követeli, hogy a NAV először vizsgálódjon és egyeztessen, és utána döntsön az esetleges büntetésről.


Ne hagyd ki!