Sokan írtak alá lakásvásárlási szerződést, nőttek az állam bevételei az illetékből
Fotó:Shutterstock

Az állam a vártnál jobban keresett azon, hogy sokan vettek lakást

Idén ismét nőtt a lakáseladások száma, valamint az ingatlanok ára, ez az oka annak, hogy illetékből a tervezettnél több folyt be az államkasszába.


Alultervezték?

Megugrottak a lakossági illetékbefizetések az év első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest – írja a VG a Magyar Államkincstár adatai alapján. Idén július végéig 126,6 milliárd forintnyi illetékbefizetés érkezett be a kincstárba, több mint 9 milliárd forinttal meghaladva az egy évvel korábban mért adatot. Az emelkedés azért különösen meglepő, mert a kormány egyébként 2021-re az előző évinél kisebb illetékbevétellel számolt a költségvetésben.

Míg 2020-ban 207,2 milliárd forint folyt be, addig az idei büdzsében 194,1 milliárd forint a törvényi előirányzat.

Július végéig tehát ennek már a 65 százalékát sikerült teljesíteni, ami jobb eredmény a tavalyi adatnál, amikor ugyanezen időszakban csak az előirányzat 56 százaléka érkezett be az államkasszába.

Megugrott az adásvételek száma

A lakáspiac valóban felpörgött az idei év elején. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2021 első negyedévében kicsivel több, mint húszezer lakás talált gazdára, ez 15 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A lakáseladási hullám az elmúlt tíz évben 2018-ban érte el a csúcsát, 163 ezer eladott ingatlannal, de még ez is elmarad a 2007-es adatokhoz képest. Akkor 191 ezer lakást értékesítettek, de az utána következő pénzügyi világválság alaposan visszavetette a piacot.

Mennyiért vesznek lakást az emberek?

Az Otthon Centrum adatai szerint az év első felében Pest megyében az adásvételek 2 millió forinttól kezdődtek, az eladások 62 százaléka azonban a 10-40 millió forint közötti sávban alakult. Vidéken az adásvételek 1 millió forinttól indultak, de a használt ingatlanok négyötöde 30 millió forintnál megállt.

A használt tégla társasházi lakások átlagos négyzetméterára idén az év első hat hónapjában éves összevetésben a legnagyobb mértékben, 18,4 százalékkal a főváros XI. kerületében nőtt, míg a vidéki megyei jogú városok között Miskolc áll az élen 23 százalékos áremelkedéssel. A legdrágább átlagárat Budapest V. kerületében mérte az Otthon Centrum, ahol egy négyzetméterért átlagosan 980 ezer forintot kellett fizetni idén.


Ne hagyd ki!