Európai Unió zászlaja
Fotó: Unsplash

Fizessenek többet a gazdagok az EU zöld átállásáért!

Egy friss európai polgári kezdeményezés a leggazdagabb réteg megadóztatását tűzte ki céljául. A tervek szerint az 5 százalékos adóval évi 250 milliárd euró folyna be a kasszában, amit az Európai Unió kizárólag a zöld gazdasági átállásra fordítana.


Október 10-én startolt el az Adózzanak a gazdagok! elnevezésű európai polgári kezdeményezés (ECI), amely megpróbálja egy év alatt legalább egymillió uniós állampolgár támogató aláírását megszerezni – írja a HVG.

el\u00e9getett doll\u00e1rok

Fotó: Shutterstock

A kezdeményezés szószólója Thomas Piketty francia közgazdász, aki fő érvként azt hozza fel:

hogy a most is tartó gazdasági válság első két évében az összes új vagyon 63 százaléka (26 ezer milliárd dollár) landolt a leggazdagabb 1 százalék zsebében, míg a maradék 37 százalékon osztozott a világ 99%-a.

Hasonló arányok uralkodnak az Európai Unióban is: a legvagyonosabb 1 százalék majd ötször annyit keresett a válság óta, mint a társadalom többi része.

A gazdagok megadóztatásának ötletét rengeteg vitán és procedúrán kell átvinni, hogy a gyakorlatban bármi is megvalósulhasson ebből. Egyelőre a milliárdosok közül sem ellenzi mindenki: a Patriotic Millionaires szervezet például kiáll az aláírásgyűjtés mellett is. A kezdeményezést az Európai Bizottság pedig már be is fogadta, tehát van potenciál az ügyben.

Ne hagyd ki!