Legfeljebb 250 kilométert tehet meg egy töltéssel egy ilyen autó
Fotó: Shutterstock

24 óra alatt alakíthat e-autóvá egy hagyományost ez a cég

Az e-Revolt német startup azt állítja, képes fosszilis üzemanyaggal hajtott autókat mindössze egy nap alatt teljesen elektromossá alakítani. Pedig egy ilyen átalakítás jellemzően hetekig tart. Az így létrejövő e-autó 250 kilométert tehet meg egy töltéssel.


Hagyományos autókból készít villanyautókat egy német startup

Az e-Revolt azt állítja, a technológiájukkal fosszilis üzemagyaggal működő autókat 24 óra alatt teljesen elektromos járművekké tudnak alakítani. Ezek egyetlen töltéssel 250 kilométer megtételére is képesek lehetnek - írja az Interesting Engineering.

Stefan Sellschopp, a vállalat vezérigazgatója szerint az átalakítással nemcsak az autó szén-dioxid-kibocsátása csökken jelentősen, hanem a fenntarthatatlan anyaghasználata is. Igaz, a fejlesztés áráról nem tett említést.

Amikor a német startupnak egy járművet elektromossá kell alakítania, először megvizsgálják, egyáltalán alkalmas-e az átalakításra. Amennyiben igen, kiszerelik a régi motort és más, a továbbiakban nem szükséges alkatrészeket, amelyeket újrahasznosítanak. Ezek helyére egy elektromos "szívet" helyeznek.

A Leet megjegyzi, ezután a jármű digitális rendszerei is frissítést kapnak, valamint bővül az autó egy új fedélzeti számítógépes interfésszel és infotainment rendszerrel is. Ezek például olyan funkciókhoz biztosítanak hozzáférést, mint a töltésvezérlés és a hatótáv-ellenőrzés.

Új részletek a Tesla érkező, 9 milliós autójáról

Egyébként igen kedvező árú, nagyjából 9-9,5 millió forintba kerülő villanyautóval is a piacra léphet a Tesla a jövőben. A korábbiaktól olcsóbb autó gyártására az amerikai cég egyik újítása adhat lehetőséget. Ez lehetővé teszi a járműveik alsó részének a fröccsöntését, amitől kevésbé költségessé, valamint gyorsabbá válik a gyártás.

A Tesla vezetője, Elon Musk a héten új információkat osztott meg az érkező villanyautóról, amit ők „25 ezer dolláros Teslának” becéznek. Mint közölte, a projekt előrehaladott állapotban van. Emellett forradalminak nevezte az új gyártástechnológiai fejlesztéseiket.

Dolgozunk egy alacsony költségű elektromos járművön, amelyet valóban nagy mennyiségben fogunk gyártani. Eléggé előrehaladtunk ebben a projektben, minden héten átnézem az erre vonatkozó terveket. Úgy gondolom, hogy az emberek el fogják dobni az agyukat a gyártás forradalmától, amelyet ez az autó fog képviselni

- idéztük a Tesla vezetőjét a napokban.

Az olcsóbb modell bevezetését az is indokolhatja, hogy a kutatások szerint a villanyautók magas árszintje igencsak korlátozza a technológia elterjedését Európában és az Egyesült Államokban. A JATO Dynamics egyik felmérése pedig rávilágít, az öreg kontinensen 2023 első felében több mint 65 ezer euró, azaz durván 25 millió forint volt a tisztán elektromos autók átalgára. Ezzel szemben Kínában nem sokkal több mint 31 ezer euró, vagyis körülbelül 12 millió forint.

Ne hagyd ki!