Kedvezőbb árú, francia hátterű autók túlnyomó többségben a listán
Fotó: Shutterstock

Két francia kocsi is lenyomta a VW Golfot az európai eladásokban

Úgy tűnik, hogy a kedvezőbb árszabású, franciákhoz köthető autómárkák és -modellek uralják manapság az új személyautók piacát az öreg kontinensen. Megmondjuk, melyek jelenleg a legnépszerűbbek, valamint azt is, melyik használt személygépjárművek a drágulási rekorderek!


Francákhoz köthető autók az élen

Meglehetősen hosszú ideig vezette Európa legnagyobb számban értékesített új személyautóinak a listáját a német Volkswagen Golf. 2022 első negyedévében azonban a harmadik helyre csúszott, hiszen két személyautómodellt is nagyobb számban értékesítettek – írja a hvg.hu.

Az említett időszakban a francia Peugeot 208-as fogyott a legnagyobb mennyiségben (51 890 darab), ugyan ennek az értékesítése is 15 százalékkal csökkent 2021 hasonló időszakához képest. Második helyen a román Dacia Sandero végzett (47 491 eladott új autó), amelyet a francia Renault leányvállalata készít, és idehaza már 4,39 millió forintos alapáron kapható. Harmadik helyen a már említett Volkswagen Golf áll (46 323), amely eladásai 19 százalékkal estek vissza egyetlen év alatt.

De itt a teljes lista:

  1. Peugeot 208 - 51 890 darab
  2. Dacia Sandero - 47 491 db
  3. Volkswagen Golf - 46 323 db
  4. Peugeot 2008 - 39 534 db
  5. Citroën C3 - 39 320 db
  6. Ford Puma - 38 547 db
  7. Opel Corsa - 38 532 db
  8. Renault Clio - 38 076 db
  9. Hyundai Tucson - 37 711 db
  10. Toyota Yaris - 36 780 db

Ami népszerűbb, az drágább is

Néhány napja ITT írtunk róla, hogy jelentősen emelkedtek a használt személygépkocsik árai a közelmúltban. Néhány népszerű modell árváltozásán keresztül könnyen szemléltethető, mekkorát drágulásról is beszélhetünk az elmúlt években.

A tavalyi árakhoz mérten modelltől függően 10-28 százalékos áremelkedés látható öt igen keresett modell között, utóbbi érték a Skoda Octaviánál adódott. Általánosságban elmondható, hogy minél népszerűbb egy modell, annál jelentősebb az áremelkedés a használt autóknál is. Már nemcsak az igaz, hogy egy 2-3 éves autó akár újkori ára felett adható el (legalábbis forintban), hanem az is, hogy vannak olyan 5-7 éves modellek, amelyek több pénzért adhatók tovább, mint újkorukban.

Kiugró példa, hogy egy 5 éves Audi A4-esért ma kétszer annyit kell fizetni, mint 2019-ben: az átlagár 4,38 millió forintról 8,8 millió forintra nőtt a Használtautó.hu adatai szerint.

Az idősebb autóknál nem ilyen drasztikus az áremelkedés, de nagyjából minden modellnél az látható, hogy úgy öregszenek, hogy közben drágulnak. Egy 2007-es Opel Astráért ma nagyjából 10 százalékkal, mintegy 100 ezer forinttal kell többet fizetni, mint tavaly, de egy 2007-es Suzuki Swift esetén már 12 százalékos, közel 150 ezer forintos pluszt láthatunk.

A hibridek is érintettek

Kirívó az átlagosnál olcsóbb üzemű hibrid és elektromos modellek áremelkedése. A Használtautó.hu adatai szerint a Toyota Priusok átlagára például csupán az elmúlt 12 hónapban 27 százalékkal emelkedett, míg a piac legnépszerűbb használt villanyautójának számító BMW i3 20 százalékkal drágult – még korosodása ellenére is.

A jelenlegi turbulens piaci helyzetben minél hamarabb vásárolunk autót, annál jobban járhatunk, de semmiképpen sem szabad átlendülni elkapkodott pánikvásárlásba. Minden esetben érdemes az autó múltját és az autót is alaposan átvizsgálni, mivel napról napra egyre drágább portékáról van szó – javasolja Katona Mátyás, a Használtautó.hu autópiaci szakértője.

Ne hagyd ki!