Viszont egyre népszerűbbek a plug-in hibridek
Fotó: Shutterstock

Nem kellene temetni a dízeles autókat

Alig fogytak a villany- és a dízelautók a magyar újautópiacon tavaly. Ellenben a hibrideket vitték, mint a cukrot. Azonban a szakember úgy látja, nem kellene temetni a dízelüzemű járműveket.


A szakértő szerint még nem kellene temetni a dízeles autókat

107 ezer új autó talált gazdára Magyarországon tavaly. Továbbra is a benzines járműveké volt a főszerep.

Tizenkétféle hajtásláncról beszélünk, ami lehetséges jövő. Gyakorlatilag a benzines autók azok, amelyek jelentős mértékben piacra jutottak. Érdekes módon a dízelesekről mindenki azt mondja, hogy kevésbé fogynak. De én felelősséggel állítom, hogy a dízelmotoros járművek az új Euro 6.2-es motorral, folyamatos karbantartással jobb levegőt engednek ki, mint egy szmogos napon a városban a benzines. Sajnos a gyártók a kereslet hiánya miatt egyre kevesebb ilyen típusú motorral szerelt járművet hoznak a piacra

- nyilatkozta Knezsik István, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete és az Autós Nagykoalíció elnöke az InfoRádiónak.

Szeretjük a hibrideket

Hozzátette, felívelő pályán vannak a plug-in (tölthető) hibridek. Ezeket főleg olyanoknak ajánlja, akik néha hosszabb utakra is járnak az autóikkal.

Abban a pillanatban, ahogy a hatótávolságot elhagyjuk, a benne lévő akkumulátor tömege – ami két-háromszáz kiló is lehet autónként – többlet tömegként van jelen. Ennek a mozgatása többlet energiát igényel. Tehát aki folyamatosan kimegy a hatóságon kívülre, ez nem vonzó. De ma már szinte minden autó úgynevezett kishibrid. Egy pici akkumulátor és egy elektromotor az első tömegmegmozgatásához benne van. Ezzel valódi csökkentést lehet elérni a fogyasztásban

- mondta az elnök.

Hozzátette, a dízeles és a tisztán elektromos autók alig fogynak a magyar újautópiacon jelenleg. Ellenben tarolnak a hibridek.

A tíz legolcsóbb autó a magyar újautópiacon

Egyébként több, korábban különösen kedvező árú autó is sokat drágult az újautópiacon az elmúlt hónapokban, ezért némileg átalakult a legolcsóbbak top10-es listája. De soroljuk, február elején mely új személygépjárművek alapára a legkedvezőbb Magyarországon.

A tíz legolcsóbb autó a magyar újautópiacon február elején:

  • Mitsubishi Space Star – 4 440 000 forint
  • Kia Picanto – 4 999 000 forint
  • Hyundai i10 – 4 999 000 forint
  • Dacia Sandero – 4 999 000 forint
  • Citroën C3 – 5 490 000 forint
  • Fiat 500 – 5 500 500 forint
  • Suzuki Ignis – 5 800 000 forint
  • Suzuki Swift – 5 830 000 forint
  • Opel Corsa – 5 990 000 forint
  • Renault Clio – 5 990 000 forint

A korábbi, novemberi listához képest változás, hogy a Peugeot 208 és a Fiat Panda kiszorult a top10-ből, hiszen emelkedett az alapáruk: az előbbié 6 490 000 forintra, az utóbbié pedig 6 280 000-re.

Ne hagyd ki!