Eltűnhet az alku az új autók piacáról
Fotó: Shutterstock

Így nem marad, érik a változás az autópiacon

A pandémia időszaka, az orosz-ukrán háború hatásai, a nemzetközi chiphiány és összességében az ellátási láncok szakadozása is megviselte az autópiacot. Azonban az elmúlt hónapokban elkezdett helyrerázódni a szektor. De mi várható idén? A szakértő elmondja!


Bővül az autókínálat, változhatnak az árak

Egy-két éves várólistával szembesülhettek az elmúlt években azok, akik új autót akartak vásárolni. Mivel nehezebb volt nulla kilométeres járműhöz jutni, nem estek ki a régebbiek sem a forgalomból. Ez magával hozta, hogy nehezebb lett a használtakhoz is hozzájutni, csökkent a kínálatuk, ami igencsak felverte az árukat. A változásra 2022 második feléig kellett várni, amikor elkezdett rendeződni az új autók piaca. A keresleti oldalon hamar megjelentek azok a cégek, akik korábban elhalasztották a flottájuk cseréjét – mondta Halász Bertalan, a Jóautók.hu vezérigazgatója a VG Podcastjában.

Azonban hiába töltődtek fel a használtautó-kereskedések a flottacsere miatt, nem mozdultak lefelé az árak. Viszont véget ért az az időszak, amikor egymásra licitáltak a vásárók a használt járművekért. Jelenleg stagnál az árszint, de előre nem látható, hogy lesz-e szintcsökkenés a következő hónapokban.

Mindemellett hamarosan eltűnhet az alku a hazai autópiacról. A gyártók jelenleg arra törekszenek, hogy a Tesláéhoz hasonló ügynöki modellt vezessenek be. Központilag meghatározhatják a kiskereskedelmi áraikat, így a kereskedőknek nem lesz ráhatásuk az árszint alakulására. Emellett a kereskedés az online térbe terelődhet, hiszen felesleges lesz a jobb árszabás miatt több autókereskedőt felkeresni. Emellett a netes vásárlás a költségoptimalizálás miatt is fontos.

Továbbá felforgathatja a helyi autópiacot az is, hogy számos kínai gyártó készül a kínálatával betörni Magyarországra. Az ő megjelenésük pedig további árversenyt eredményezhet.

Merészet húzott a Tesla

Egyébként szinte a teljes modellpalettájának árait jelentősen csökkentette a Tesla. A legolcsóbb Model 3-as árszinje nagyjából 2,7 millió forinttal mérsékelte, a legalacsonyabb árfekvésű Model Y pedig 5 millió forinttal lett kedvezőbb januárban a kedvezmények nélkül. Az extrák változatlan áron rendelhetők. Ráadásul a szakértők véleménye az, hogy a Model Y még olcsóbbá válhat a közeljövőben.

Emellett a Tesla - sok versenytársával ellentétében - az alapáron szinte teljes felszereltséget kínál, és le tudja szállítani a megrendelt autóit 1-3 hónapon belül. Azzal, hogy lassan az összes gyárában felfuttatja a termelést, komoly helyzeti előnyhöz juthat a többi piaci szereplővel szemben. Emellett a megrendelői beszámolók szerint visszamenőlegesen azoknál is árat csökkentettek, akik régebbtől várják a Teslájukat.

Ne hagyd ki!