Nem bír a Tesla a kínaiakkal a globális villanyautó-piacon
Fotó: Shutterstock

Csúcson a Tesla, de nem lehet felhőtlen az öröme

Éveken keresztül a Mercedes-Benz és a Toyota voltak a világ legértékesebb autómárkái. Azonban idén mindkettőjüket megelőzte a Tesla. Az amerikaiak öröme mégsem lehet felhőtlen, hiszen az előző negyedévben nem ők értékesítették a legtöbb villanyautót.


A Tesla lett a világ legértékesebb autómárkája

A Brand Finance szervezet autóipari márkaérték-rangsora alapján a tavalyi harmadik helyéről az első pozícióba került, tehát a világ legértékesebb autómárkája lett a Tesla. A villanyautókat gyártó cég egy év alatt 44 százalékkal növelte a márkaértékét, így jelenleg meghaladja a 66,2 milliárd dollárt.

Az amerikaiak sikeréhez az is hozzájárult, hogy a tavalyi év első két helyezettjének az értéke beszakadt. A Mercedes-Benz 3 százalékos esés után 58,8 milliárd dollár környékén áll, a Toyotát pedig 18 százalékos zuhanást követően nagyjából 52,5 milliárd dollárra értékelik.

A Vezess.hu hozzáteszi, a Tesla az abszolút márkaértéken túl - az ügyfelek megítélésének függvényében - az autógyártók fenntarthatóságát vizsgáló listát is vezeti 10/5,43-as értékkel.

Nem bír a kínaiakkal a Tesla a globális villanyautó-piacon

Bár rekordszámú eladást ért el a Tesla az előző negyedévben, így sem tudta megelőzni az elsőszámú riválisát a villanyautópiacon. Amíg az amerikaiaknak 422 875 autót sikerült eladniuk az első három hónapban, a kínai BYD 552 076 járművet értékesített.

Egyébként a 10,2 millió darabot is meghaladták tavaly az villanyautó-eladások, ami 65 százalékos éves növekedést takar. A vezető gyártó 2022 utolsó negyedévében is a BYD volt, hiszen hozzájuk köthető az értékesítések 19,8 százaléka. Őket a Tesla követett 12,1 százalékkal, illetve a Volkswagen 8,2 százalékkal – írja a VG. Ezzel együtt a BYD tavaly is lenyomta a Teslát az értékesítés volumenét tekintve (az előbbi 1,8 millió járművet értékesített, amíg az utóbbi 1,3 milliót), de a kínaiak kereslete még mindig leginkább Kínára korlátozódik.

Ezek voltak a legnépszerűbb villanyautók

Tavaly a tíz legnagyobb darabszámban értékesített villanyautó-modellből hét kínai volt, de az első helyen a Tesla Model Y-ja végzett. Második a BYD Song lett, a harmadik a Tesla Model 3, illetve a negyedik a Wuling Hongguang Minije. Az ezt követő öt helyen a BYD modelljei szerepelnek. Csupán a tizedik pozícióra fért fel európai gyártó e-autója, mégpedig a Volkswagen Model ID.4-e a Counterpoint Research piackutató cég jelentése alapján.

Egyébként 2020 óta megháromszorozódott a kínai autóexport, 2022-ben pedig meghaladta a 2,5 millió járművet. Ez az érték csak 60 ezerrel kisebb, mint a második legnagyobb exportőr Németország teljesítménye, de jócskán elmarad a legnagyobb külföldi értékesítő, Japán statisztikáitól. Viszont meghaladja az Egyesült Államok és Dél-Korea értékeit. A kommunista ország így is piacvezető a Közel-Keleten és Latin-Amerikában. Kína célja 8 millió személygépkocsi exportja 2030-ra, ami több mint kétszerese Japán jelenlegi autókivitelének.

Ne hagyd ki!