Nő a volánnál, jogosítvánnyal a kezében
Fotó: Shutterstock

Ennyi magyar nő és férfi vezetett már 700 km-t megállás nélkül

A horvát tengerpartépszerű célpontjai, Prága vagy akár München a magyar férfi autósok több mint negyede számára akár megállás nélkül is elérhetők Budapestről – derül ki a Chery Group megbízásából készült felmérésből. Bár meglepően sokan vannak, akik már kipróbálták, milyen egy maratoni vezetés, a hazai sofőrök többsége havonta legfeljebb 500 kilométert tesz meg.



700 kilométer vagy annál is több megállás nélkül – a magyar férfi autósok 27 százaléka már maga mögött tudhatja ezt a bravúrt a Chery Group megbízásából az Opinio által készített kutatás alapján. Ha a teljes népességet nézzük, akkor már jóval kisebb azok aránya, akik egyszerre tettek meg 700 kilométert vagy annál is többet sofőrként, igaz még így is a válaszadók ötödének volt része ilyen élményben. A női sofőrök kevésbé szeretik az ilyen „kalandokat”, közülük mindössze 12 százalék nyilatkozott úgy, hogy megvolt egyhuzamban a 700 kilométeres távolság.

Szintén jelentős eltéréseket találunk a nemek között, ha azt vizsgáljuk, hogy az egy nap alatt megtett legnagyobb távolság mekkora volt. Az összes válaszadó 43 százaléka számára 500 kilométernél kevesebb volt az egy nap alatt vezetett maximális távolság. A hölgyek esetében jóval magasabb, közel kétharmados volt ez az arány, míg az urak kevesebb mint harmada jelölte meg felső napi limitként az 500 kilométert. A férfiak negyede számára 500 és 800 kilométer közötti távolság jelenti a napi rekordot, míg a nők kevesebb mint ötöde jelölte meg ezt a válaszlehetőséget.

Meglepően sokan vannak, akik legalább egyszer egy komolyabb „maratonra” is elszánták magukat, hiszen a megkérdezettek ötöde egy nap alatt ezer kilométernél is többet vezetett, közülük pedig minden második az 1200 kilométeres határt is átlépte.

A Chery megbízásából készült kutatás során azt is megvizsgálták, hogy havi szinten átlagosan mennyit autóznak a magyarok. A válaszok alapján az autósok közel 30 százaléka még 100 kilométert sem megy járművével egy hónap alatt, és további 28 százalékuk 100 és 500 kilométer közötti távolságot tesz meg jellemzően egy hónapban. A havonta 500 és 1000 kilométer között autózók a válaszadók kicsit több mint egyötödét teszik ki, míg a havonta 1000 és 2000 kilométer közötti távolságot megtevők 15 százalékát. Nagyon alacsony, mindössze 8 százalék azok aránya, akik 2000 kilométernél is többet autóznak havonta.

A kutatás a Chery Group megbízásából az Opinio piackutató applikációval készült 2024. június 28 – július 2. között, 1141 fős mintán. Az eredmények országosan reprezentatívak a 16-59 éves magyar lakosságra kor, nem, iskolai végzettség, lakóhely településtípusa és régiója szerint. Az 1997-ben alapított Chery a legnagyobb kínai autóexportőr. A cég tavaly közel 1,9 millió járművet adott el, ebből 900 ezret külföldön. A társaság rendelkezik európai gyártóbázissal is, Barcelonában van üzemük, Németországban pedig fejlesztőközpontot működtetnek.

Ne hagyd ki!