Május közepéig fix áron tankolhatunk, meghosszabbítjáka  benzinárstopot
Fotó: Getty Images Hungary

Május közepéig fix áron tankolhatunk 2 ezer benzinkúton

Három hónappal meghosszabbodik a benzinárstop - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban tartott i évértékelő beszédében.


Négy stop

A kormányfő közölte, az üzemanyag ára Magyarországon az ötödik legalacsonyabb Európában.

Ma 480 forintot fizetünk, árstop nélkül jóval 500 forint felett járnánk

- fogalmazott, úgy értékelve, hogy az árstop ezen a területen is bevált.

A miniszterelnök elmondta azt is, az emelkedő inflációt a kormány nem nézte tétlenül, bevezette a négy stop politikáját, azaz az üzemanyagárstop mellett a rezsistopot, a kamatstopot és az élelmiszerárstopot.

Az előzmények 

A kormány tavaly november 15-étől a nem prémium benzin és a gázolaj literenkénti árát 480 forintos felső határral rögzítette, eredetileg három hónapra. Ezt hosszabbítják meg újabb három hónappal, május közepéig. A szabályok betartását a NAV ellenőrzi, a pénzügyőrökre komoly és fontos feladat hárul, hiszen a legfrissebb vámhivatali adat alapján 1600 településen 2016 benzinkút üzemel.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja egyebek között azt is, hogy a kutakon betartják-e az üzemanyagárakra vonatkozó szabályokat. A maximum ár a 480 forint, ennél drágábban nem értékesíthető a benzin és a gázolaj, az az üzemeltető, aki ezt mégis megteszi, szankcióra számíthat. Vagyis 480 forintnál egyetlen fillérrel sem lehet magasabb a benzinért, illetve a gázolajért fizetendő összeg.

Az üzemanyagárak ellenőrzésébe bevonják a NAV nemzetközi hírű mobillaborjait is, amelyekkel azonnal ellenőrizhető az, hogy megfelelő minőségű-e az üzemanyag. A visszaélések kiszűrése az úgynevezett mobil ellenőrző laborokkal nagyon egyszerű, a helyszínen néhány perc alatt végrehajtható a műszeres vizsgálat.


Ne hagyd ki!