Az újdonság a már piacon lévő kétféle BMW i5 közé ékelődik be
Fotó: Shutterstock

Ennyibe kerül az új BMW Magyarországon

Újabb BMW érkezett a magyar piacra. Az újdonság a már piacon lévő kétféle BMW i5 közé ékelődik be. Mutatjuk azt is, mennyibe kerül az 5-ös BMW új, xDrive40 kivitele Magyarországon.


Új kivitellel jelentkezik az 5-ös BMW

Az új, 5-ös BMW tisztán elektromos i5 kivitelét eddig két változatban (eDrive40 és M60 xDrive) jelentette meg a gyártó. A napokban tűnt fel a színen a harmadik verziója, az xDrive40.

A legfrissebb i5 modellbe elölre és hátulra is elektromotorokat szereltek. Így 394 lóerőt és 590 Nm-es csúcsnyomatékot kínál. 5,4 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet, a végsebessége pedig 215 km/h. Az xDrive40 akár 205 kW-tal is tölthető. A 81,2 kWh-s akkumulátorral rendelkező modell 463-538 kilométeres hatótávolságot ígér a WLTP szerint. Az alapára 30,6 millió forint Magyarországon.

Az i5 eDrive40 alapmodell 28,6 millió forintért kapható. 340 lóerős hátsókerék-hajtást, 6 másodperces 0-ról 100-ra gyorsulást, valamint 499-579 kilométeres hatótávot kínál.

A 601 lóerős M60 xDrive összkerekes változat, amely 3,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra. Legkevesebb 40,5 millió forintba kerül, és egy töltéssel 457-515 kilométert képes megtenni – írja a HVG.

Így csábítja a debreceni BMW a leendő alkalmazottakat

Egyébként tavaly novemberben állt munkába az ezredik BMW-dolgozó Debrecenben, a teljes létszámot – 1500 főt – pedig 2024 végéig szeretnék elérni a vezetők, hogy a próbagyártás gond nélkül el tudjon indulni szeptemberben. A cég karrierportálja jelenleg is oldalakon keresztül sorolja a nyitott debreceni pozíciókat.

Szekeres Áron, a BMW Group Gyár Debrecen HR-marketing és toborzási vezetője januárban kiemelte: hatalmas hangsúlyt fektetnek a kollégáik egészségének megőrzésére. Emiatt a debreceni BMW kantinjában éttermi színvonal várható, ahol a dolgozók a munkáltató által támogatott, alacsony áron tudnak megebédelni.

A cég modern felszereltségű egészségközpontot is üzemeltet, amit úgy kell elképzelni, mint egy saját belső klinikát fizikoterápiával, belgyógyászattal, orvosokkal és nővérekkel. A BMW Group Debrecen saját mentőautóval is rendelkezik, és a felkészült egészségügyi csapat perceken belül ellátást tud nyújtani baj esetén. Emellett a klasszikus juttatások is elérhetőek, tehát van teljesítménybónusz, cafeteria, SZÉP-kártya és munkába járási támogatás is. Idéntől lehetőség van kedvezményes árú céges autóbérlésre is.

A gyár vadonatúj képzési központjában pedig nemcsak a duális képzésben résztvevő diákok szereznek gyakorlatot: az új kollégákat is a csúcstechnológiás, mintegy hétezer négyzetméter területű komplexumban készítik fel a legmodernebb BMW-gyárban való munkára. A kötelező alaptréningek, nyelvi és soft skill képzések mellett tucatnyi szakmai felkészítőkurzust is tartanak itt.


Ne hagyd ki!