Dacia Sprint
Dacia

Ez most a legolcsóbb elektromos autó Magyarországon

Az Európában mostanában igencsak kapósnak számító Dacia a hazai elektromos autó támogatások terén is nyerő lehet. A Springhez így akár már 5,7 millió forintért hozzá lehet jutni. Igaz, a modell sem bivalyerősnek, sem bonyolultnak nem igazán mondható.


Állami támogatással akár 5,7 millió forintból megúszható a Kínában gyártott mini elektromos autó, a Dacia Spring - derül ki a HVG cikkéből.

Kicsi, egyszerű és olcsó

Dacia Spring

Dacia


A modell eredetileg 2021-ben érkezett meg a piacra, akkor még 6,5 millió forint volt az alapára. Idén februárban mutatták be legújabb verzióját, amelyből Európában már több mint 140 ezer darabot értékesítettek.

A 65 lóerős és 225 kilométeres hatótávú Spring Expression alapmodellje 8,5 millió forintba kerül, a jobban felszerelt Extreme verzió 8,9 millió forintnál kezdődik.

Viszonyításképen: a 113 lóerős Citroën ë-C3 You 9,9 millió forintért 320 kilométeres hatótávot tud.

A Dacia Springről érdemes tudni, hogy nagyon kicsi. Messze nem a Dacia Sandero vagy a Dacia Duster, hanem sokkal inkább a Suzuki Ignis kategóriája. 44 lóerős verziója szigorúan négy személyes, hátul két biztonsági öv található. A csomagtér 290 literes, a 15 centiméteres hasmagasság viszont garancia jelent arra, hogy nem fogjuk egykönnyen odaverni a kocsi alját. Az utastér puritán, a működési mechanizmus pedig a végletekig egyszerű. Mindazonáltal olcsó.

Kapós márka mostanában

Közben a Dacia Berlinben bemutatta a Duster nagytestvérét, a Bigstert. Az új divatterepjáró 155 lóerős, 23 centiméterrel hosszabb a Dusternél. A gyártó azt ígéri, hogy árban Európában 25 000 euró (10 millió forint) alatt lesz.

Egyébként kapósak nagyon a Daciák Európában. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2024. január-június között 143 596 darab Dacia Sanderót vásároltak Európában és az Egyesült Királyságban. A második legkapósabb modell a Volkswagen Golf (126 993), harmadik a Renault Clio (114 623 eladott darab).

Ne hagyd ki!