Vissza kell fogniuk az e-autók gyártását
Fotó: Shutterstock

Most már érthető, hogy a VW vezére miért beszélt égő házról

Két üzemében is visszafogja a villanyautók gyártását a Volkswagen (VW). A döntést a csökkenő európai kereslettel magyarázzák, ami például az elektromosautó-vásárlások után járó állami támogatások megcsappanásával magyarázható. Azonban egyéb problémáik is vannak. A VW vezére korábban úgy fogalmazott: „ég a ház”.


Visszafogja a villanyautók gyártását a Volkswagen

A vállalat szóvivője közölte, visszafogja a Volkswagen az ID.3 és a Cupra Born elektromos autók gyártását a fő EV-gyárában, Zwickauban október 16-ig. Emellett az előbbi összeszerelése a drezdai Glaeserne Manufakturban is szünetelni fog a következő két hétben - írja a Bloomberg.

Persze ez azt is jelenti, kevesebb alkalmazottra van szükség a VW-nél. Emiatt Zwickauból 269 ideiglenes dolgozót bocsátanak el – pontosabban nem hosszabbítják meg a lejáró egyéves szerződésüket.

A termelés visszafogását a német autógyártó azzal magyarázza, csökkent a kereslet az elektromos autókra Európában az elmúlt hónapokban, ami miatt a megugró energia-, megélhetési- és hitelköltségek okolhatók. Továbbá keresletcsökkentő hatása van a töltési infrastruktúrával és az akkumulátorok hatótávolságával kapcsolatos tartós fogyasztói aggályoknak is.

Emellett a keresletcsökkenéshez hozzájárulhat, hogy Németországban a kormány megszünteti a vállalati flottákban használt elektromos autók támogatását. A Portfolio megjegyzi, jellemzően a céges autós megrendelések adják a Zwickauban VW márkájú elektromos autók gyártásának a 70 százalékát.

Volkswagen-vezér: „Ég a ház”

Egyébként Thomas Schäfer, a Volkswagen vezérigazgatója arról beszélt egy céges gyűlésen néhány hete, hogy „ég a ház” és „sok minden forog kockán” a német autógyártónál. A gyűlésen a vállalat tisztán elektromos hajtású üzletágának eredményeit publikálták. Különösen fontosak ezek a statisztikák, hiszen az autógyártó nem titkolt célja, hogy az e-járművek vezető gyártójává lépjen elő globálisan.

A VW problémái abból fakadnak, hogy nem sokkal korábban mérsékelték az ID.4-es autómodelljük termelését is a gyengének ígérkező nemzetközi kereslet miatt. Azonban mint később kiderült, az Egyesült Államokban a modell eladásai megnégyszereződtek a második negyedévben éves alapon.

Ráadásul – mint mondta – túl magasak a gyártási költségeik, valamint elszálltak az új EV-technológiára és a gyártási infrastruktúrára fordított összegek. Továbbá a járműveik árát is csökkenteni kényszerültek az elmúlt hónapokban, az egyre keményebb piaci verseny miatt.

A struktúráink és folyamataink még mindig túl bonyolultak, lassúak és rugalmatlanok

- idéztük Schäfert.

A vezérigazgató úgy látja, nagyon kemény időszak elé néz a vállalat. Ezért nagyjából 11,2 milliárd dollárnyi kiadáscsökkentő programot hirdetett meg a következő három évre.

Ne hagyd ki!