Nehéz évek elé nézhet a német autógyártó
Fotó: Shutterstock

Volkswagen-vezér: „Ég a ház”

A német Volkswagen autógyártó vezére aggodalmát fejezte ki, mert soha nem látott terheket rónak a cégre a teljes villanyautós átállással járó óriási költségek. Úgy látja, nehéz évek elé néz a vállalat.


Megviseli a Volkswagent a villanyautós átállás

Thomas Schäfer, a Volkswagen (VW) vezérigazgatója arról beszélt egy céges gyűlésen a napokban, hogy „ég a ház” és „sok minden forog kockán” a német autógyártónál. A gyűlésen a vállalat tisztán elektromos hajtású üzletágának eredményeit publikálták. Különösen fontosak ezek a statisztikák, hiszen az autógyártó nem titkolt célja, hogy az e-járművek vezető gyártójává lépjen elő globálisan.

A VW problémái abból fakadnak, hogy az előző hónapban mérsékelték az ID.4-es autómodelljük termelését a gyengének ígérkező nemzetközi kereslet miatt. Azonban mint később kiderült, az Egyesült Államokban a modell eladásai megnégyszereződtek a második negyedévben éves alapon. Ráadásul – mint mondta – túl magasak a gyártási költségeik, valamint elszálltak az új EV-technológiára és a gyártási infrastruktúrára fordított összegek. Továbbá a járműveik árát is csökkenteni kényszerültek az elmúlt hónapokban, az egyre keményebb piaci verseny miatt.

A struktúráink és folyamataink még mindig túl bonyolultak, lassúak és rugalmatlanok

- idézi Schäfert az e-cars.

A vezérigazgató úgy látja, nagyon kemény időszak elé néz a vállalat. Ezért nagyjából 11,2 milliárd dollárnyi kiadáscsökkentő programot hirdetett meg a következő három évre.

Leépítik az egyik gyárukat

Ahogyan azt fentebb említettük, leállította a Volkswagen az ID.4-es SUV villanyautók, valamint a szintén teljesen elektromos ID.7-es szedánok gyártását az észak-németországi Emdenben a napokban.

Emellett a gyár háromhetes nyári szabadságát egy héttel meghosszabbították azoknak, akik az elektromos autókon dolgoznak. Továbbá megváltak nagyjából 300 ideiglenes alkalmazottjuktól az 1500 foglalkoztatott közül. Azonban továbbra is folytatódik a Passat belsőégésű motoros modellek gyártása.

Az Emdenben gyártott elektromos autók iránti kereslet közel 30 százalékkal marad el az eredetileg tervezett termelési számoktól

- idéztük korábban Manfred Wulffot, a gyár üzemi tanácsának a vezetőjét.

Nagyon bíznak benne, hogy az ID.7 év végi piaci bevezetése után ismét ki tudják használni az észak-németországi üzem kapacitásait. Azonban a villanyautók kereslete csökken Európában, mivel az utóbbi hónapokban például Németország, Svédország és Franciaország is leállították vagy csökkentették az utánuk járó kedvezményeket és állami támogatásokat.

Ne hagyd ki!