kocsikulcs
Fotó: Shutterstock

Melyik márkát hozzuk be használt autóként leggyakrabban? Kitalálod?

Mintha az elmúlt egy évben tartó kereslet oldali lassulása a piacnak kezdene átfordulni – fogalmaz a JóAutók.hu vezérigazgatója.


Halász Bertalan úgy nyilatkozott az Inforádiónak, miszerint a korábbi 20 százalékos elmaradás helyett az augusztus havi import már csak 7,5 százalékkal maradt el a 2022-ben ekkor tapasztaltakhoz képest. Ez könnyen megmagyarázható azzal, hogy tavaly ekkortájt kezdődött meg a használt autók behozatalának máig elhúzódó visszaesése.

Ez is fontos! Változik a gépjárművek átírása, regisztrációja

Augusztusban a DataHouse adatai szerint 8977 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, 6 százalékkal több, mint júliusban, de továbbra is jóval kevesebb az előző évek havi 10-11 ezres átlagánál. Az autópiacokon a reálbércsökkenés miatt kialakult átmeneti keresleti sokk várhatóan csak az év vége környékén oldódik majd – állapította meg friss elemzésében a honlap.

A reálbérek csökkenése, illetve a megugró hitelkamatok ezt a piacot különösen érzékenyen érintik, de az inflációs nyomás enyhülésével, kedvező forintárfolyam mellett, az év utolsó hónapjaiban már esély van érezhető növekedésre is

– folytatta a vezérigazgató.

A behozott használt autók piacán továbbra is német uralom

volkswagen aut\u00f3

Fotó: Shutterrstock

  1. Volkswagen;
  2. Ford;
  3. Opel;
  4. Audi;
  5. Mercedes;
  6. BMW.
Minden 2. autó ebből a hat márkából került ki eddig 2023-ban. A Volkswagen továbbra is a legnépszerűbb a külföldről behozott márkák közül, a második helyen pedig már az Opelt megelőzve a Ford áll. Azonban a számokból látszik, hogy az import mindössze egy kis – nagyjából 15 százalékos – szelete a teljes használt autók piacának.

Ezt is olvasd el! Melyik használt autó kel el a leggyorsabban?

A közlemény továbbá kiemeli, miszerint ez év szeptemberéig 70 937 autót hoztak be külföldről, ami 21 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 89 476-tól. Az Infostart azt is hozzáteszi, hogy ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 73 870 volt, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 76 347-es mennyiségnél.

Ne hagyd ki!