Úgy megrepedt a hazai autópálya, hogy le kellett zárni
Fotó: Shutterstock

Úgy megrepedt a hazai autópálya, hogy le kellett zárni

Akkora repedések keletkeztek a két éve átadott M30-as autópályán, hogy több hónapra lezárta az üzemeltető MKIF. Az érintett szakaszt a Strabag építette, a céget a magyar állam már fel is szólította, hogy végezze el a helyreállítást. A vg.hu úgy tudja, hogy az osztrák cég egyelőre hárít.


Több helyen is elmozdult az M30-as autópálya szerkezete a 38-as kilométerénél, Szikszó térségben, emiatt a burkolaton repedések jelentek meg. A balesetveszély elhárítása érdekében az üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) úgy döntött, hogy a pályát mindkét irányban, teljes szélességében lezárja.

Az Útinform legfrissebb tájékoztatása szerint a korlátozás a 33-as jelű Miskolc-észak és a 40-es jelű Szikszó-csomópont között február 17-től augusztus 17-ig tart mindkét irányba, tehát legalább fél évig nem közlekedhetnek az autósok ezen a szakaszon.

A hírt a Világgazdaságnak Szimicsku László, az MKIF kommunikációs igazgatója is megerősítette, hozzátéve, hogy üzemeltetőként ameddig lehetett, fenntartották a forgalmat, de olyan mértékű lett az elmozdulás, hogy nem maradt más választásuk, mint a teljes zárás. Egy 100-150 méter széles részen megsüllyedt a pálya, ami a szerkezete elmozdulásából adódik. Ez utóbbi pedig 10-12 méter földalap.

A kommunikációs igazgató elmondta, az MKIF sem beruházóként, sem kivitelezőként nem vett részt a projektben, ezért annyit tudtak tenni, hogy a beruházó magyar államnak jelezték a problémát.

A vg.hu felidézte, az M30-as autópályát kevesebb mint két és fél éve, 2021 októberében adták át a forgalomnak. A 2018 márciusában indult beruházás összköltsége 200 milliárd forintot tett ki, amellyel az előző uniós ciklus egyik legnagyobb összegű projektje volt.A most problémás, 10,4 kilométeres Miskolc és Szikszó közötti szakaszt a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG konzorciuma nyerte el 39,4 milliárdért.

A beruházó magyar állam már fel is szólította a vállalatot, hogy az ütemtervnek megfelelően végezze el a garanciális helyreállítási munkálatokat. Kérdéses, hogy teljesíti-e a cég a levélben megfogalmazott követelményeket, a vg.hu szerint ugyanis az osztrák cég előre nem látható okokkal, így a talajvíz mozgásával magyarázta az autópálya szerkezetében történt elmozdulást. (Nyitóképünk illusztráció)


Ne hagyd ki!