Az önvezető technológia fejlesztése pénzkidobás a Teslától?
Fotó: Shutterstock

Nem hisz az önvezető autókban a vezető autógyártó

A BYD Kína legnagyobb elektromos autógyártója. A cég szóvivője közölte, a vállalat úgy látja, a teljesen autonóm vezetés „alapvetően lehetetlen”, ezért érdemesebb a vezetőt segítő rendszerek fejlesztésére fókuszálni.


Lehetetlen az önvezetés a BYD szerint

Kína vezető elektromos autógyártójának, a BYD-nek az egyik szóvivője, Li Yunfei arról beszélt a CNBC újságírójának a 2023-as Sanghaji Autószalonon, hogy az önvezetés egy hamis állítás. Megjegyezte, ha például két önvezető jármű karambolozik, azt sem lehet eldönteni, hogy melyik volt a hibás.

Úgy gondoljuk, az önvezető technológia, amely teljesen független az emberektől, nagyon-nagyon távoli jövő, és teljességgel lehetetlen megvalósítani. (…) Sok évnyi belefektetett összeg után láthatjuk, hogy nem vezettek sehova ezek az erőfeszítések

- idézi a cég neve említése nélkül is valószínűleg a Teslára utaló (az amerikai vállalat rengeteg pénz fektetett önvezető technológia fejlesztésébe) szóvivőt az e-cars.hu

Kínában tilos önvezető autót értékesíteni a nagyközönségnek. Viszont néhány vállalatnak ideiglenesen engedélyezték, hogy egyes városokban önvezető taxikat üzemeltessenek. Ezzel szemben az idei év elején jelentette be a Mercedes-Benz, hogy elsőként ők kaptak engedélyt az Egyesült Államokban a hármas szintű önvezetésre. A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk pedig egyébként is régóta próbálja népszerűsíteni az autonóm vezetést.

Villámgyorsan bővül a kínai autóexport

Egyébként a kínai autószektor jó úton halad afelé, hogy a világ legnagyobb személygépkocsi-exportőre legyen. Azonban ez egyenes utat jelent újabb feszültségek kialakulásához az ország kereskedelmi partnereivel és riválisaival.

2020 óta megháromszorozódott a kínai autóexport, 2022-ben pedig meghaladta a 2,5 millió járművet. Ez az érték csak 60 ezerrel kisebb, mint a második legnagyobb exportőr Németország teljesítménye, de jócskán elmarad a legnagyobb külföldi értékesítő, Japán statisztikáitól. Viszont meghaladja az Egyesült Államok és Dél-Korea értékeit. A kommunista ország így is piacvezető a Közel-Keleten és Latin-Amerikában. Kína célja 8 millió személygépkocsi exportja 2030-ra, ami több mint kétszerese Japán jelenlegi autókivitelének.

Európában is gyorsan terjeszkednek

A 2020-as értékekhez képest 2021-ben Kína az Európai Unióba irányuló autóexportja 156 százalékkal 435 ezer darabra növekedett az Eurostat adatai szerint. Többnyire meglehetősen olcsó, 13 700 euró körüli árú gépkocsikat kínáltak akkor. Egy kínai gyártmányú autó átlagára a harmada volt egy németnek, és mintegy 30 százalékkal maradt el egy japántól.

Versenyképes költségstruktúrát kell kialakítanunk, ha vissza akarjuk verni a kínaiakat. (…) Alternatív megoldásként Európának legalább részben le kell zárnia határait a kínai riválisok előtt. Ha Európa nem akarja ilyen helyzetbe hozni magát, akkor versenyképesebbé kell válnunk

- nyilatkozta korábban Carlos Tavares-t, a Stellantis vezérigazgatóját.

Kína állami támogatást nyújt az elektromos autókat gyártóknak és vásárlóknak. A nagy teljesítményű és kiterjedt helyi ellátási lánc pedig gondoskodik róla, hogy ilyen járműveket a világon sehol ne lehessen olcsóbban előállítani. Ráadásul a BYD, maga állítja elő az akkumulátorokat és a félvezetőket, ami jelentősen csökkenti a kitettségét más vállalatoknak.

Ne hagyd ki!