Új Swift és Vitara is érkezik a Suzukitól
Fotó: Shutterstock

Csere: így alakul át a Suzuki magyarországi kínálata

Hamarosan kikerül a Suzuki néhány modellje a gyártó magyarországi kínálatából. Azonban új típusok is megjelennek a piacon. Például érkezik az újgenerációs Swift, amit a megújult Vitara követ.


Átalakul a Suzuki kínálata Magyarországon

2024 első negyedévében jelenhet meg a Suzuki magyarországi kínálatában a Swift legújabb, hetedik generációs, lágyhibrid benzines verziója – tudta meg a HVG. Az ára egyelőre ismeretlen, azonban a Japánban gyártott, 83 lóerős kifutó modelleket jelenleg 5,83-7,3 millió forintért kínálják.

A 130 lovas Swift Sport (9,65 millió forintos listaár) étékesítését is befejezik az idén. Sőt, az utódmodellje sem lesz kapható mifelénk.

A portál úgy tudja, hasonló sorsra juthat a Suzuki kétszemélyes haszonjármű változatban értékesített Jimny terepjárója is. Ennek az utolsó, 1,5 literes, szívó benzines példányait nettó 7,28 millió forintért jegyzik. Igaz, a modell tisztán elektromos verziója 2025-ben megjelenhet a magyar piacon.

Mindemellett - iparági pletykák szerint - a japán gyártó ultrakompakt szabadidő-autója, az Ignis is távozhat a piacról. A 83 lovas típusért a kiviteltől függően manapság 5,97-7,47 millió forintot kérnek.

Továbbá jövőre megújulhat a 6,99-11,74 millió forint között mozgó Vitara is. Elsősorban a design és a technika terén frissülhet fel.

Az pedig nyílt titok, hogy 2025-ben kezdődhet az első tisztán elektromos Suzukik forgalmazása Európában. 2030-ra pedig öt villanyautóval is jelen lehet a japán gyártó a kontinensen.

Nem akar Kínától függeni: átalakulhat az autógyártás

Egyébként hagyományosan ritkaföldfémekből készült, állandó mágnesekkel ellátott motorokat használnak a villanyautógyártók. Leginkább ezek képesek előállítani a tisztán elektromos autókhoz (EV az angol „electric vehicle”, azaz „elektromos jármű” szavakból) szükséges nyomatékot. Emellett ilyen anyagok nagy mennyiségben vannak jelen az EV-k hangrendszereiben, sőt platformjaiban is.

Ezen fémek jelentős része Kína kezében van, így az autógyártók jócskán ki vannak téve az ázsiai országnak. Emiatt nem csoda, hogy az amerikai, az európai és a japán autóipar egyre inkább törekszik olyan elektromos motorok kifejlesztésére, amelyek gyártásához egyáltalán nem, vagy csak kis mennyiségben kellenek ritkaföldfémek.

A Tesla az idén jelentette be, hogy az új autómodelljeit ritkaföldfémmentesre tervezi. De hasonló úton járnak a General Motors és a Jaguar Land Rover autógyártók is, illetve olyan nagy autóipari beszállítók, mint a BorgWarner vagy a német ZF. Ez utóbbi el is készült egy olyan mágnesmentes, külső gerjesztésű szinkronmotorral (EESM), amely méretben és teljesítményben megfelel az állandó mágneses motoroknak. Sőt, a cég jelenleg is tárgyal amerikai, európai és kínai autógyártókkal az EESM szállításáról.

Ne hagyd ki!