Egyre több hazai autós használ téli gumit
Fotó: Shutterstock

Hatott az intelem, egyre több autós veszi komolyan a telet

Az elmúlt évek közlekedésbiztonsági kampányai hatására a magyar autósoknak már a 84 százaléka használ téli gumit, további 13,5 százalék pedig négy évszakosat - derül ki a Magyar Suzuki autósok körében elvégzett kutatásából.


A felmérésből kiderült, hogy téli időjárás esetén tízből négyen változtatnak vezetési szokásaikon, illetve az időjárási körülményektől teszik függővé az autó használatát, a megkérdezettek harmada már novemberben téli gumira vált. A vizsgálat szerint azok az autósok, akik kevesebbszer használják járművüket, óvatosabbak, és 43 százalékuk véli úgy, hogy a rosszabb út- és látási viszonyok között kevésbé biztonságos az autóhasználat, 20,71 százalékuk szerint kevésbé gyors is.


Minden második megkérdezett (51 százalék), aki gyakrabban vezet, úgy válaszolt, hogy az ónos eső, a jég és a köd visszatartja az autózástól, és csak 23 százalék válaszolta, hogy az időjárási körülmények nem befolyásolják, hogy volán mögé ül-e. Az autósok több mint kétharmada részben vagy teljes egészében támaszkodik a vezetéstámogató rendszerekre a téli hónapokban, miközben a megkérdezettek 13 százaléka inkább a saját képességeiben bízik - állapította meg az elemzés.

A felmérés szerint az autósok kiemelt figyelmet fordítanak az abroncsnyomás, valamint az üzemanyag-, olajszint és fagyálló folyadék ellenőrzésére, valamint bevett szokás a motor előmelegítése. A Magyar Suzuki őszi, téli autóhasználati szokásokat vizsgáló felmérését október 16-23. között, 904 autós bevonásával készítette.

Megugrott az új autóabroncsok ára

Ismét közeledik az autók téli gumicseréjének az időszaka. Igaz, sokan használnak négyévszakos gumikat, azonban Horváth István debreceni szervíztulajdonos szerint azok egyik évszakhoz sem teljesen alkalmasak. Szélsőséges időjárásban nem tudnak igazán jó tapadási teljesítményt nyújtani. Ezért leginkább akkor javasoltak, ha az autót nem használják hosszabb utakra.

Emellett a szakértő felhívta a figyelmet az abroncsok árváltozására is.

Az előző évekhez képest körülbelül 30-40 százalékkal emelkedett az abroncs ára, ami természetesen függ annak márkajelzésétől és méretétől egyaránt. A középkategóriát tekintve egy 15 col átmérőjű kerék körülbelül 20-22 ezer forinttól elérhető, a jobb minőségnél csak a csillagos ég szab határt.


Ne hagyd ki!