téli gumiabroncsok egy tavaszi erdőben

Kétszeresen ráfizethetsz, ha nyáron téli gumival közlekedsz

A téli abroncsok fékútja magasabb hőmérsékletben jelentősen hosszabb, mint a nyáriaké, így kiemelten balesetveszélyes, ha nem tesszük fel időben az új gumikat – ráadásul adott esetben még jól meg is büntethetnek érte.


A hatályos magyar jogszabályok szerint az még önmagában nem jogsértő, ha a járművünkön a nyári időszakban is téli gumiabroncs van, vagyis a hatóság nem szabhat ki bírságot pusztán azért, mert a gumi nem az évszaknak megfelelő típusú. A KRESZ és az azt kiegészítő műszaki előírások értelmében viszont a gumiabroncsoknak meg kell felelniük bizonyos követelményeknek:

nem lehetnek sérültek, túlzottan kopottak, és profilmélységüknek el kell érnie a jogszabályban előírt minimumot. Ezen feltételek megsértése már hatósági eljárást vonhat maga után.

Fontos tényező az is, hogy amennyiben baleset történik, és a szakértői vélemény kimondja, hogy a nem megfelelő abroncstípus hozzájárult az esemény bekövetkeztéhez, úgy a biztosító jogosult lehet a kifizetett kártérítés részbeni vagy teljes visszakövetelésére.

A gumiabroncs nem megfelelő megválasztása persze messze túlmutat a jogi kereteken, hiszen a biztonsági szempontok az elsődlegesek. A téli gumik lágyabb gumikeveréke és sűrű lamellázottsága csak hideg, csúszós körülmények között biztosít fokozott tapadást – magas hőmérsékleten ezek a tulajdonságok viszont már hátrányt jelentenek. Ahogy a Hvg.hu kiemeli, a ADAC által végzett összehasonlító tesztek egyértelműen kimutatták, hogy nyári körülmények között a téli abroncsok fékútja hosszabb, kanyarstabilitásuk gyengébb, kormányreakciójuk pedig pontatlanabb, mint a nyáriaké.

Ne hagyd ki!