Soroljuk, mely új autók a legnépszerűbbek manapság Európában
Fotó: Shutterstock

Ez az autó előzte meg a Daciát az európai eladásokban

Sokáig a Dacia vezette az legkeresettebb új autók európai listáját. Igaz, a romániai eredetű márkát továbbra is két modellje képviseli a top10-ben. Soroljuk, melyek a legnépszerűbb személyautók idén az újautó-piacon!


Amerikai villanyautó a legkeresettebb személyautó Európában

43 európai ország autópiaci adatait összesítették azért, hogy kiderüljön, mely manapság a legnépszerűbb új autó Európában. A statisztikák alapján összesen 9,68 millió új személyautót adtak el idén a vizsgált államokban szeptember végéig, ami 17 százalékkal több, mint 2022 első három negyedévében.

Az összesítés rávilágít, új autókra csupán Norvégiában és Magyarországon csökkent a kereslet. A többi 41 ország közül pedig leginkább Portugáliában (plusz 34,1 százalék), Belgiumban (plusz 33,2 százalék) és Horvátországban (plusz 32,3 százalék) emelkedett. Az idén értékesített új személyautók között 14,8 százalék volt a villanyautók, valamint 27,3 százalék a hibrid meghajtásúak aránya.

A Vezess hozzáteszi, idén óriásit ment a Tesla, így leszorította a Dacia modelljét az Európában legkeresettebb új autók listájának az éléről. Sőt, a jelenleg vezető Tesla Model Y 27 helyet javított a tavalyi pozíciójához képest. Így a Dacia Sanderonak csak a második helyre futotta. Igaz, nem sokkal maradt le a dobogó legfelső fokáról. De mutatjuk a tízes listát!

A 2023-ban legnagyobb számban értékesített autók az európai újautó-piacon

  1. Tesla Model Y — 216 670 darab (plusz 155 százalék).
  2. Dacia Sandero — 212 803 (plusz 21,3 százalék).
  3. Renault Clio — 205 975 (plusz 46,4 százalék).
  4. Volkswagen T-Roc — 205 200 (plusz 25,2 százalék).
  5. Opel Corsa — 185 802 (plusz 23,2 százalék)
  6. Dacia Duster — 174 718 (plusz 13,1 százalék).
  7. Fiat Panda — 166 958 (mínusz 5,6 százalék).
  8. Toyota Yaris — 159 598 (plusz 5,6 százalék).
  9. Volkswagen Tiguan — 156 922 (plusz 34,6 százalék).
  10. Citroen C3 — 154 644 (plusz 2,5 százalék)

Dízel, hibrid, benzines? Így áll a hazai eladási lista

Egyébként a Jóautók adatai alapján Magyarországon folyamatosan csökken a tisztán benzinesek részaránya, így az első félévben 39 százalék volt. Továbbá idén csupán minden nyolcadik eladott új autó volt dízelhajtású. A részarányuk 12 százalék volt, míg 2020-ban még 20 százalék. A dízelautók visszaszorulásának trendje egy évtizede tart. Ezen idő alatt az arányuk a forgalomba helyezett új személyautók között 46 százalékról esett 12 százalékra.

Eközben a teljesen elektromos autók aránya elérte az 5 százalékot, az első fél évben pedig 2918 új villanyautót értékesítettek. Három év alatt több mint a duplájára nőtt az eladások mennyisége. A tisztán elektromos hajtású autók tömeges terjedése továbbra is várat magára, a vásárlók egyelőre kivárnak.

Ne hagyd ki!