A legendás jugoszláv Yugo márka visszatérésén dolgoznak üzletemberek. Az első vázlatok már februárban feltűntek, az első modellt pedig kicsinyített formában bemutatták a müncheni Car Design Eventen.
A fejlesztők jelenleg „egy bevált platformot” keresnek egy együttműködő partnertől. Ha ez sikerül, akkor a 2027-es Belgrád Expón már egy mozgó prototípust szeretnének bemutatni.
Az első modelljük belső égésű motoros lesz, amiből szívó és turbós verziót is szeretnének, de egy elektromos verzió sem lehetetlen. A cél, hogy olyan elérhető árú modellt gyártsanak, mint amilyen az eredeti Yugo volt - írja a Totalcar.
Egy kis Yugo-történelem
A Zastava 1980-tól kezdte el gyártani a Yugot, amelyet a cég kragujeveci telephelyén szereltek össze, de alkatrészei több jugoszláv tagállamból származtak. A Yugo egy háromajtós hatchback, ami öt ember szállítására is alkalmas volt. A modellt a Fiat 127-es licence alapján alkották meg. A kétezres évek elején a modellt megújították. Ennek ellenére 2008-ban végleg leállították a gyártást.
Egy Yugó használtan is eladó
Aki nem tudná kivárni az új Yugo érkezését vagy nosztalgiázna, vásárolhat még a régi Yugóból is. A legnagyobb netes használtautó-piactéren cikkünk írásakor egyetlen autó volt elérhető. Egy 1991-es gyártású, a hirdetés szerint mindössze 39 000 kilométert futott jármű 900 köbcentis benzines motorral, amit 450 ezer forintért árul tulajdonosa.