A napokban mutatták be
Fotó: Shutterstock

Soroljuk, mit tud az új, elektromos Dacia

Ráncfelvarrást kapott a Dacia Spring. A tisztán elektromos városi autó korábbi modelljéből a 2021-es megjelenése óta 140 ezer darab fogyott. Az új villanyautó forgalmazása a nyáron indulhat.


Érkezik az új Dacia Spring

Bemutatták a Dacia Spring frissített verzióját. A romániai HotNews szerint a teljesen elektromos meghajtású modell előjegyzése a tavasszal, a piaci bevezetése pedig a nyáron kezdődhet.

Az új Springbe 26,8 kWh kapacitású akkumulátort szereltek, az energiafogyasztása pedig 14,6 kWh/100 km alatt maradhat. Az alapmodell 7 kW teljesítményű, váltóáramú töltéssel egy háztartási konnektorról 11 órán belül lesz feltölthető 20 százalékról 100 százalékra. De 4 órára zsugorodik ez az idő egy 7 kW-os fali doboz használatával. Továbbá 30 kW-os egyenáramú gyorstöltő is választható, ami 45 perc alatt tölti az aksit 20 százalékról 80-ra. Egyetlen feltöltéssel valamivel több, mint 220 kilométer megtételére lehet képes az autó, így elsősorban helyi autózásra ajánlott.

A kompakt elektromos autó 65 lóerős (48 kW) motorral fog érkezni nagyobb választékban, de a korábbi, 45 lóerős változata is megmarad a kínálatban.

A Spring a jövőben is a legkisebb modellje lesz a Daciának, a mindössze a 3,70 méteres hosszával. Összehasonlításként: a Sandero 4,09 méteres.

A Dacia tájékoztatás szerint a Spring az elmúlt két évben a harmadik helyet foglalta el Európában a magánügyfelek legkeresettebb elektromos autóinak rangsorában. Az eredetileg 2021-ben piacra dobott Springből eddig nagyjából 140 ezer fogyott.

Kiderült az ára a legújabb Dacia Dusternek

A Dacia november végén mutatta be a harmadik generációs Dusterét is, azonban az ára csak az idén derült ki. A Franciaországban márciustól rendelhető szabadidő-autó alapára 19 690 euró (7,4 millió forint a helyi, 20 százalékos adóval). Ennyiért a 100 lóerős, benzines vagy gázos, elsőkerék-hajtású Duster ECO-G 100 4x2 Essential kapható alapfelszereltséggel.

A 130 lóerős benzines modell kétkerékhajtással és az egy fokkal magasabb Expression felszereltséggel 23 400 euró (8,8 millió forint). Az összkerékhajtású 2 300 euróval (870 ezer forint) kerül többe.

A benzines hibrid, 140 lóerős verzió kezdőára 26 600 euró (10,1 millió forint).

A csúcsmodell a 140 lóerős, Journey felszereltségű hibrid. Annak az indulóára 28 100 euró (10,6 millió forint).

A kifutó Dacia Duster 90 lóerős alapmodellje 6,4 millió forintnál kezdődik. A legmagasabb felszereltségű, összkerékhajtású, 115 lóerős dízelváltozata pedig 8,9 millió forint.

Ne hagyd ki!