140 lóerős hibrid változata is érkezik
Fotó: Shutterstock

Kiderült! Ennyibe kerül a megújult Dacia Duster

Teljesen megújult a Dacia Duster. Az legújabb verziója 100 és 140 lóerős változatban érkezik. Emellett lassan piacra kerül a Bigster is, amely a kategóriája egyik legolcsóbbja lehet. Egyébként a román eredetű autómárka tavaly nagyon jól szerepelt az európai piacokon.


Kiderült az ára a legújabb Dacia Dusternek

A Dacia november végén mutatta be a harmadik generációs Dusterét, azonban az ára csak a napokban derült ki. A Franciaországban márciustól rendelhető szabadidő-autó alapára 19 690 euró (7,4 millió forint a helyi, 20 százalékos adóval). Ennyiért a 100 lóerős, benzines vagy gázos, elsőkerék-hajtású Duster ECO-G 100 4x2 Essential kapható alapfelszereltséggel.

A 130 lóerős benzines modell kétkerékhajtással és az egy fokkal magasabb Expression felszereltséggel 23 400 euró (8,8 millió forint). Az összkerékhajtású 2 300 euróval (870 ezer forint) kerül többe.

A benzines hibrid, 140 lóerős verzió kezdőára 26 600 euró (10,1 millió forint).

A csúcsmodell a 140 lóerős, Journey felszereltségű hibrid. Annak az indulóára 28 100 euró (10,6 millió forint).

A HVG megjegyzi, a kifutó Dacia Duster 90 lóerős alapmodellje 6,4 millió forintnál kezdődik. A legmagasabb felszereltségű, összkerékhajtású, 115 lóerős dízelváltozata pedig 8,9 millió forint.

Kategóriájának egyik legolcsóbbja lehet a Dacia Bigster

A Dacia eddigi legdrágább autója lehet a várhatóan jövőre érkező SUV, a Bigster. Azonban Denis Le Vot, a márka CEO-ja az Autocarnak hangsúlyozta, csak a többi modelljükhöz viszonyítva lesz magasan az új jármű árszintje. A kategóriájához mérten kevésbé lesz az.

A receptünk szuper egyszerű: az esszenciális autót építjük. Az autóinkban nincsen felesleg: nincs kijelző, ha nem muszáj a kijelző. Nincs elektronika, ha nem muszáj az elektronika. Nincs ADAS, ha nem muszáj az ADAS

idéztük Le Vot válaszát néhány hete arra a kérdésre, hogyan tervezik alacsonyan tartani a Bigster árát.

A 4,6 méter hosszú, ötüléses SUV árszintjével kapcsolatosan elárulta, várhatóan olcsóbb lesz a nagyjából 40 ezer eurónál (durván 15,2 millió forint) kezdődő Peugeot 3008-nál. Sőt, kedvezőbb lehet az árfekvése a Ford Kugáénál is (38700 euró, azaz durván 14,6 millió forint).

Tesla előzte a Daciát az európai eladásokban

Egyébként 43 európai ország autópiaci adatait összesítették az ősszel azért, hogy kiderüljön, mely manapság a legnépszerűbb új autó Európában. A statisztikák alapján összesen 9,68 millió új személyautót adtak el 2023-ban a vizsgált államokban szeptember végéig, ami 17 százalékkal több, mint 2022 első három negyedévében.

Tavaly óriásit ment a Tesla, így leszorította a Dacia modelljét az Európában legkeresettebb új autók listájának az éléről. Sőt, a vezető Tesla Model Y 27 helyet javított a 2022-es pozíciójához képest. Így a Dacia Sanderonak csak a második helyre futotta. Igaz, nem sokkal maradt le a dobogó legfelső fokáról. De mutatjuk a tízes listát!

  1. Tesla Model Y — 216 670 darab (plusz 155 százalék éves alapon)
  2. Dacia Sandero — 212 803 (plusz 21,3 százalék)
  3. Renault Clio — 205 975 (plusz 46,4 százalék)
  4. Volkswagen T-Roc — 205 200 (plusz 25,2 százalék)
  5. Opel Corsa — 185 802 (plusz 23,2 százalék)
  6. Dacia Duster — 174 718 (plusz 13,1 százalék)
  7. Fiat Panda — 166 958 (mínusz 5,6 százalék)
  8. Toyota Yaris — 159 598 (plusz 5,6 százalék)
  9. Volkswagen Tiguan — 156 922 (plusz 34,6 százalék)
  10. Citroen C3 — 154 644 (plusz 2,5 százalék)

Ne hagyd ki!