Összecsapott a Bankszövetség és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium
Fotó: Shutterstock

Összecsattant a Bankszövetség a kormánnyal

A kormány szerda este kiadott rendeletében új adóterhet rakott számos lakossági megtakarítási termékre, az új szabályok szerint a jövőben az így megszerzett jövedelmek után az szja mellett a szocho-t is meg kell fizetni. A Bankszövetség ezt a lépést is bírálva adott ki csütörtökön egy közleményt, amelyre a Gazdaságfejlesztési Minisztérium részletesen válaszolt.


Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - írta pénteken a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM)a Magyar Bankszövetség csütörtökön megjelent sajtóközleményére reagálva, amelyben egyebek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A tárca közleménye szerint a GFM és a bankszövetség 2023. május 30-án egyeztetett: a minisztérium előzetesen ismertette az új kormányzati döntéseket, bemutatta azok hátterét és céljait. A tárgyalás a partnerség jegyében zajlott, amelyet a GFM a jövőben is fenn kíván tartani, hiszen a Bankszövetség fontos szereplője a hazai pénzügyi rendszernek.

Kiemelték, hogy a bankszövetség közleménye szerint az extraprofit adó csökkentésért cserébe elvárt további állampapír vásárlás a magyar gazdaságra kedvezőtlen hatással lesz, a bankok likviditása csökken és a vállalkozások beruházásaira kevesebb hitelt tudnak majd kihelyezni. Ezzel szemben a GFM szerint megállapítható, hogy a bankrendszer folyamatos és jelentős jövedelemre tett szert az elmúlt években, amelyben nem várható érdemi változás, így a tőkeellátottság nem fogja korlátozni a hitelezést.

A legfrissebb adatok alapján a minisztérium azt szintén megállapíthatónak tartja, hogy a hazai bankrendszer hitel-betét mutatójának 72 százalékos szintje alacsonynak tekinthető, azaz a betétekhez képest mérsékelt hitelállománnyal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy érdemi mozgástere van a bankszektornak arra, hogy továbbra is hitelezze a gazdaságot, ezáltal is segítse a hazai GDP növekedést - hangsúlyozta a GFM.

Mindemellett a bankrendszer rövid lejáratú jegybanki eszközében tartott szabad likviditása jelenleg is 7 ezer milliárd forint felett van. Összességében megállapítható, hogy a hazai bankrendszer tőke- és likviditási helyzete erős, a bankok hitelezési képessége magas szinten áll, így az extraprofit adó ezt nem veszélyezteti - szögezte le a minisztérium.
A bankszövetség véleménye szerint a megtakarítások további megadóztatása jelentős visszalépést eredményezhet a lakossági öngondoskodás terén.

Továbbá a bankszövetség megfogalmazása szerint a lakosság megtakarításainak további megadóztatása és egyúttal az állampapírba történő jelentős nagyságrendű befektetések ösztönzése versenytorzító hatású és kiszorítja a magyar pénzügyi szektort a megtakarítási piacról. Az észrevétel kapcsán a GFM fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a szabályozás nem érinti az öngondoskodás szempontjából meghatározó súlyt képviselő termékeket, amelyek között az állampapír befektetésben, az Önkéntes Nyugdíjpénztárban, nyugdíj-előtakarékossági számlán, illetve a tartós befektetési számlán kezelt vagyont említette.

A GFM kitért arra is, hogy a szabályozást felmenő rendszerben vezetik be, ami azt jelenti, hogy a meglévő megtakarításokat az intézkedés nem érinti, az kizárólag az új megtakarításokat terelheti - elsősorban - a lakossági állampapírok irányába.

A minisztérium emellett visszásnak tekinti a bankszövetség azon kijelentését is, amely szerint a kormányzati intézkedések visszalépést eredményezhetnek az öngondoskodás terén, hiszen a bankszektor eddig sem tett sokat az öngondoskodási célú, értékmegőrző megtakarításokért: a bankok által a lakossági lekötött betétekre fizetett átlagkamat 2023. március végén több mint 10 százalékponttal elmaradt a benchmarknak számító pénzpiaci kamat, a 3 havi BUBOR szintjétől. Eközben a visegrádi országokban és Romániában ez a különbség a töredéke a magyar értéknek. Ebből is az látszik, hogy a hazai megtakarítási piacon nem alakult ki kiegyensúlyozott és egészséges verseny - érvelt a GFM.

A kormány emellett megállapította, hogy a lakossági ügyfelek tájékoztatása a magasabb hozamot biztosító megtakarítási lehetőségek terén eddig sem volt megfelelő. Így történhetett meg, hogy a rendkívül magas inflációs környezet ellenére a 0-1 százalék közötti hozamot biztosító látraszóló és folyószámla betétek állománya jelentős emelkedést követően már 8 ezer milliárd forint körül alakul - hívta fel a figyelmet reagálásában a GFM.


A kormány háztartásokat érintő intézkedései tehát joggal az öngondoskodás megerősítését, a pénzügyi tudatosság növelését és a lakossági megtakarítások reálértékének megőrzését szolgálják - hangsúlyozta a GFM. Összességében tehát a Gazdaságfejlesztési Minisztérium azzal számol, hogy a négy új kormányzati intézkedés - a bankok extraprofit adója, a befektetési alapok befektetési politikájának módosítása, a kamatjövedelem után fizetendő adó módosítása valamint a lakossági szereplők kötelező tájékoztatása - az intézmények és a lakossági szereplők állampapír-keresletét érdemben képes lesz növelni. A döntések ezáltal jelentősen hozzájárulnak a családok megvédéséhez, a lakossági megtakarítások reálértékének megőrzéshez, az önfinanszírozás elősegítéséhez és nem utolsó sorban az állam finanszírozási költségeinek csökkentéséhez - összegezte álláspontját a GFM.

Ne hagyd ki!