Ennél a cégnél van a hiteled? Hiába számolják föl, törlesztened kell
Fotó:123RF

Ennél a cégnél van a hiteled? Hiába számolják föl, törlesztened kell

A jegybank visszavonta a MikroCredit Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, illetve pénzügyi szolgáltatás közvetítésére kiadott engedélyeit és elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását.


A jegybank végelszámolónak – a jogszabályi előírásnak megfelelően – a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft.-t jelölte ki. A döntések ok az, hogy a MikroCredit Zrt. nem felel meg a hitelintézeti törvény prudens (üzletileg megbízható) működést meghatározó előírásainak, illetve több alkalommal megsértette a tőkeelőírásra vonatkozó jogszabályokat és az MNB korábbi határozatait is.

A MikroCredit Zrt. – mint azt a jegybank folyamatos felügyelési tevékenysége, illetve a pénzügyi vállalkozás éves és negyedéves adatszolgáltatásai alapján megállapítható – saját tőkéjének összege huzamosabb ideje nem érte el jegyzett tőkéjének összegét, illetve ezt követően a jogszabályi minimumként előírt induló tőke mértékét sem. A jogszabályi előírások szerint, ha a saját tőke összege az engedélyezés feltételeként előírt induló tőke legalacsonyabb szintje alá csökken, az MNB 18 hónapot adhat a jogszabályi előírás teljesítésre.

Nem rengeti meg a piacot

Az MNB a tőkeszint csökkenését követően több alkalommal hozott a tőkehelyzet rendezését előíró, felügyeleti intézkedést tartalmazó határozatot. A MikroCredit Zrt. azonban az ezekben megszabottakat nem teljeskörűen teljesítette, és intézkedései nyomán sem érte el a törvényi minimumelőírásnak megfelelő tőkeszintet.

A MikroCredit Zrt. engedély-visszavonása nincs érdemi hatással a pénzügyi piacokra, hiszen a társaság jelenlegi pénzkölcsöneinek volumene a bankcsoporthoz nem tartozó pénzügyi vállalkozások teljes hitelállományának alig 2 ezrelékére rúg, és a társaság az elmúlt bő egy évben nem végzett aktív tevékenységet.

A pénzügyi vállalkozás által korábban kihelyezett pénzkölcsönök törlesztéseit az érintett ügyfeleknek szerződéseik szerint változatlanul teljesíteniük kell.


Ne hagyd ki!