Egy mobilt tart a kezében egy ember egy laptop mellett.
Fotó: Unsplash

Egyre több banknál érhető el a "sárgacsekk-gyilkos" megoldás

Már hét banki, valamint öt nem banki szereplőnél érhető el a sárga csekk alternatívájaként számon tartott fizetési kérelem szolgáltatás.


A közműcégeknél nagy szerepet kaphat

Erről a Giro Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott a Portfoliónak. Selmeczi-Kovács Zsolt elmondta: a szolgáltatást nyújtók mellett az érdeklődő, csatlakozni szándékozók köre is folyamatosan bővül.

Kiemelte: a fizetési kérelem tranzakciók száma egyelőre felfutó szakaszban van, az ügyfelek még csak ismerkednek ezzel az újdonsággal. Nagyban megkönnyítené az elterjedésüket, ha a bankok – akik közvetlen kapcsolatban állnak az ügyfelekkel – jobban megismertetnék az ügyfelekkel ezt a lehetőséget.

Hiszünk benne, hogyha a banki ügyfelek jelentős részének elérhetővé válik a fizetési kérelem szolgáltatás, akkor a közműcégek és egyéb vállalati szereplők elsődleges fizetési opcióként tekintenek majd rá.

Hozzátette: a teljes siker ennél a szolgáltatási elemnél akkor jöhet el, amikor minden bankszámlával rendelkező ügyfél címezhetővé is válik fizetési kérelmekkel, amelyhez célszerű a teljes hazai bankszektor csatlakozása.

A Giro Zrt. a fizetési kérelem szolgáltatást az azonnali fizetési rendszer tavaly márciusi indulásának első napjától biztosítja. Az azonnali fizetési rendszer első évének eredményéről itt írtunk.

Mi a fizetési kérelem?

A fizetési kérelem valójában egy olyan, a netbankon vagy mobilbankon hozzánk érkező üzenet, amelynek küldője (magánszemély vagy vállalkozás) átutalást kér tőlünk a saját részére. A kérelmet elfogadhatjuk azonnal, vagy egy későbbi időpontban (a fizetési kérelmek legfeljebb 60 napig érvényesek, de a kérést küldő ennél rövidebb időt is meghatározhat), illetve el is utasíthatjuk.

Ha elfogadjuk, és elindítjuk az utalást, akkor az utalást kérő fél pár másodpercen belül megkapja az összeget, mivel a fizetési kérelem szolgáltatás kizárólag az azonnali fizetési rendszerben működik.

A megoldás például a közműszolgáltatók havi díjbeszedésénél jól alkalmazható, de akár egyéb, magánszemélyek közötti hétköznapi tranzakciók esetében is: például sörözés után úgy fizethetünk a közös számlát kifizető barátunknak, hogy ő fizetési kérelmet küld nekünk. És ki tud nemet mondnai egy igaz barátnak egy jól sikerült sörözés után?


Ne hagyd ki!