Újabb pénzügyi vállalkozás szűnik meg, a héten ez már a második
Fotó: Shutterstock

A héten már a második pénzügyi vállalkozást kapcsolja le az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a Global Faktor Zrt. hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását - közölte a jegybank.


A közlemény szerint a faktorcég késedelmesen küldte meg az MNB számára a 2021. évre vonatkozó pénzmosási, illetve auditált éves jelentését is, míg a tavalyi évre, valamint 2023 első két negyedévére vonatkozó auditált jelentési kötelezettségének nem tett eleget. Az MNB megállapította, hogy a pénzügyi vállalkozás érdemben nem működik együtt, nem jogkövető, illetve nem tanúsít az üzletileg megbízható (prudens) működéshez szükséges, a szabályozott piacokon működő pénzügyi intézménytől elvárható ésszerű és a szakma szabályai szerint egyaránt elvárható magatartást és gondosságot.

A jegybank szerint a Global Faktor Zrt. működésére vonatkozó tartós, évek óta fennálló folyamatos adathiány egyrészt jelentős működési kockázatot hordozott magában, másrészt akadályozta az MNB felügyelési tevékenységének ellátását. Az MNB a határozat közlésének napjával elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását. Végelszámolóként - a jogszabályi előírásnak megfelelően - a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló NKft-t jelölte ki. Csekély piaci súlya miatt a cég tevékenységi engedélye visszavonásának nincs érdemi hatása a pénzügyi piacokra. A társasággal szemben fennálló esetleges fizetési kötelezettségeiket az érintett ügyfeleknek változatlanul teljesíteniük kell.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a héten az ONEY Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. (ONEY) kérelmére visszavonta a pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. A jegybank a jogszabály alapján végelszámolónak a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. (PSFN) jelölte ki, a végelszámolás kezdő időpontja 2023. szeptember 16.


Ne hagyd ki!