Belenyúlt a lakáshitelezési rendszerbe a jegybank
Fotó: Shutterstock

Az MNB megújítja a fogyasztóbarát lakáshitelek rendszerét

Az MNB bővítette a minősített fogyasztóbarát lakáshitel (MFL) feltételrendszerét a hitelezés zöldebbé tétele és a folyamatok elektronikus útra terelése érdekében - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).


A módosítás értelmében 2023 áprilisától az intézmények zöld hitelcél esetén - az MNB Zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjával összhangban - nem számíthatnak fel folyósítási díjat, illetve egyéb költséget a feltételek teljesülésének ellenőrzésére. A hitelező továbbá egyszeri alkalommal köteles lesz átvállalni a hiteles energetikai tanúsítvány ügyfelet terhelő költségét - mutattak rá. Hozzátették, hogy a zöld hitelcélok igazolt teljesülése esetére a hitelezőnek lehetősége lesz zöld kamatkedvezményt is biztosítani.

Az adósok az új keretek között jóval kedvezményesebben érhetik el zöld lakáscéljukat: egy 20 millió forintos, 20 éves, 9 százalékos kamatozású hitel esetén mintegy 100 ezer forint előnyt élvezhetnek hitelfelvételkor, 1 százalékpontos kamatkedvezménnyel pedig mintegy 3 millió forinttal alacsonyabb visszafizetendő összeggel számolhatnak a futamidő alatt.

Az adminisztratív terhek csökkentése, valamint az online hitelezési folyamatok elterjedése érdekében az MNB arról is döntött, hogy 2024. elejétől az ügyfeleknek minden MFL kölcsön esetében lehetősége lesz a hiteligénylési folyamatot elektronikus úton lefolytatni. A hitelt felvevőnek kizárólag a szerződéskötés idejére, egyszeri alkalommal kell majd személyesen megjelennie a bank fiókjában.Arra is kitértek, hogy az ügyfél kérelmére a hitelező biztosítani fogja, hogy a közjegyzői ügyintézés azonos időpontban történjen a szerződéskötéssel, amennyiben az ügyfél vállalja a költségeket. Az MNB szerint a módosítások biztosíthatják, hogy a termékek még szélesebb körben váljanak elérhetővé és minél nagyobb mértékben járuljanak hozzá az MNB pénzügyi stabilitási, fogyasztóvédelmi és fenntarthatósági céljaihoz.

A jegybank felidézte, hogy az MFL termékek 2017-es megjelenésük óta a lakáshitelpiac meghatározó, sztenderd termékeivé váltak, és nagyban hozzájárultak a lakáshitel-állomány kamatkockázatának csökkentéséhez, valamint a kamatfelárak mérsékléséhez. A konstrukció keretében a bankok már 185 ezer lakáshitelt nyújtottak a harmadik negyedév végére, több mint 2600 milliárd forint összegben; az új lakáshiteleken belül az MFL piaci részesedése 60 százalékot ért el - írta a jegybank a közleményben.


Ne hagyd ki!