Az Ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) a honlapján tette közzé a döntést, írja az MTI.
A közlemény szerint az elmúlt napokban az Európai Külügyi Szolgálat részvételével folytatott megbeszéléseken az OTP Bank számos kötelezettséget vállalt az orosz piacra vonatkozó jövőbeni terveivel kapcsolatban. "A NAZK, teljesítve a megállapodás rá eső részét levette a bankot a háború nemzetközi szponzorainak listájáról, egyúttal arra számít, hogy az OTP Bank haladéktalanul betartja a megkötött megállapodást" - közölte az ügynökség.
Az ügynökség ideiglenesen már pénteken felfüggesztette az OTP Bank státuszát a háború nemzetközi támogatóinak listáján. Az OTP mellett eddig öt görög fuvarozó (Dynacom, Delta, Thenamaris, Minerva, TMC) esetében sikerült szintén elérni a felfüggesztést. Ezeket a vállalatokat Ukrajna azzal vádolta, hogy a szankciós árplafon megkerülése érdekében illegálisan szállítottak orosz olajat.
A NAZK a hitelintézetet sújtó májusi döntését korábbi sajtóközleményében azzal indokolta, hogy a magyar bank továbbra is tevékenységet fejt ki Oroszországban és egy olyan hitelezési jogszabály rendelkezései szerint jár el, amelynek alanyai a Donyeck és Luhanszk megyei orosz hatóságok. A NAZK szerint az OTP "kedvező feltételek mellett nyújt hiteleket az orosz hadsereg" tagjainak, ideértve a fizetési halasztás lehetőségét kölcsöntörlesztés során.
Az OTP Csoport minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik valamennyi piacán, így Oroszországban is - mondta akkor az OTP Bank kommunikációs vezetője a listázásra reagálva. A hitelintézet azt is közölte, az OTP Bank saját, politikamentes eszközeivel igyekszik meggyőzni az ukrán antikorrupciós ügynökséget (NAZK), hogy téves információk alapján szerepeltetik őket a háború nemzetközi támogatóinak listáján.
A magyar kormány a Szijjártó Péter által botrányosnak és elfogadhatatlannak nevezett kijevi döntés miatt blokkolta az Európai Békekeret-ből Ukrajnának megítélt támogatás folyósítását. A májusi hírek szerint az OTP Bank az ügyben nem kérte a kormány közbenjárását.