Üzbegisztánban terjeszkedik az OTP Bank
Fotó: Shutterstock

Első külföldiként újabb régióban veti meg lábát az OTP Bank

Mától az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak, ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában.


Az OTP Bank 2020 vége óta tárgyalt az üzbég kormánnyal az üzbég bankszektor privatizációjában való részvétel lehetőségeiről. A felek 2022 decemberében Taskentben aláírták az ország ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójáról, az Ipoteka Bankról szóló adásvételi szerződést, amelynek értelmében az OTP Bank két lépésben megvásárolja az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 100 százalékát (kb. 98 százalékos részesedés).

Ma az első pénzügyi tranzakció sikeresen lezárult, ezzel az OTP Bank tulajdonába került az Ipoteka Bank részvényeinek 73,71 százaléka, valamint az OTP Bank közvetett tulajdonába kerültek az Ipoteka Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalatai, a pénzügyi lízinggel foglalkozó Ipoteka Leasing és a biztosítási szolgáltatásokat nyújtó Imkon-Sugurta. Az OTP Bankkal együttműködve az International Financial Corporation (IFC) továbbra is finanszírozási és fejlesztési támogatást nyújt az Ipoteka Banknak.

Az üzbég bankpiac privatizációjában első külföldi szereplőként részt venni hatalmas felelősség és nagy lehetőség az OTP Csoport számára. Üzbegisztán az első ország, ahová belépünk a közép-ázsiai régióban, ezért nagymértékben támaszkodunk arra a sikeres stratégiára, amely az Ipoteka Bankot piacvezető jelzáloghitelezővé tette

– mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

Egy olyan nagy külföldi bank, mint az OTP Bank belépése a helyi piacra hozzájárul a verseny erősítéséhez, a vállalatirányítási normák javításához és a banki szolgáltatások minőségének fejlesztéséhez

– nyilatkozta Sherzod Kudbiyev, az Üzbég Köztársaság gazdasági és pénzügyminisztere.

A tranzakció lezárásával a következő cél a sikeres és gördülékeny integráció, amely a mai nappal kezdődik: az OTP Csoport és az Ipoteka Bank alaposan megvizsgálja az üzleti működés, a hálózatok, a rendszerek, a termékek és az innováció különböző aspektusait annak érdekében, hogy új lehetőségeket kínáljon az ügyfeleknek, a munkavállalóknak és a partnereknek egyaránt. Az Ipoteka Bank ügyfeleinek a tulajdonosváltással kapcsolatban nincsen dolguk, az integrációs folyamathoz kapcsolódó változásokról folyamatos tájékoztatást kapnak.

Az Ipoteka Bank mérlegfőösszegét tekintve Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, piaci részesedése 7,6 százalékos, csaknem 1,5 millió lakossági ügyféllel, 39 régióközpontként működő bankfiókkal, valamint több mint 200 ügyfélkapcsolati ponttal és jelentős vállalati ügyfélkörrel rendelkezik. Az elmúlt három évben - a helyi bankszektor dinamikus növekedésével összhangban - a bank állományai is jelentősen növekedtek: a hitelállomány 20%-os, a betétállomány 24%-os átlagos éves ütemmel. A bank adózott eredménye is folyamatosan javult az elmúlt években.


Ne hagyd ki!